Először beszélt a Kamarából való elmozdításáról Pechtol János, a Védegylet ügyvezető elnöke. Miként arról is: hogyan képzeli a két szervezet együttműködését.

– "Többéves múltra visszatekintve elmondható, hogy a kamara eredményesen szolgálja a vadászok érdekeit." Igaz, nem ma, hanem egy 2005-ös interjúban mondta. Fenntartja 13 évvel később is ezt a kijelentését?

– Bár akkor más volt a helyzet, a politikai, gazdasági és szakmai környezet, a célok és feladatok, de természetesen igen. Akkor arra törekedtünk, hogy a Védegylet és a Kamara szinte egy szervezetként működjön országos és megyei szinten egyaránt. A Védegylet 1881-ben alakult egyesületként, míg az Országos Magyar Vadászkamarát 1997-ben törvény hozta létre. Utóbbi megalakulásakor a Védegylet több megyei szervezete úgy vélte: nincs szükség még egy vadászati szervezetre, látszott létrejöttét nem lehet megakadályozni. Akkor a többségi vélemény az volt: amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére. Ettől kezdve így is álltunk a dologhoz, a vadászok és a vadgazdálkodók érdekében. Már az első kamarai választásnál cél volt a minél szorosabb együttműködés, a megyei szervezetek is arra törekedtek, hogy a Kamara és a Szövetség vezetése azonos legyen. Ezt akkor az erdésztársadalom nem támogatta, de később sikerült létrehozni a legszorosabb együttműködést a tisztségviselők szintjén is.

– 20 éven keresztül működött ez a szoros kapcsolatot. 

– Igen, és meg is látszott az eredményekben. Ehhez azonban hozzá tartozik, hogy azokat az eredményeket, sikereket, amelyeket a Kamara az elmúlt évtizedben magának tulajdonított, nem hiszem, hogy elértük volna a Védegylet elnökének, dr. Semjén Zsoltnak a segítő támogatása nélkül. Mindegy, hogy ki volt a kamarai elnök – dr. Heltay István, Feiszt Ottó vagy dr. Jámbor László –, visszatekintve látjuk: akkor jöttek a komoly eredmények, amikor a kormányzatban is megvolt a hatékony képviseletünk, a testületek és az apparátus által előkészített szakszerű és életszerű javaslatokat sikerült jogszabályi szinten elfogadtatni. A sikerek titka, hogy a két szervezet megyei és országos szinten is együttműködött, nem néztük soha, hogy melyik kamarai és melyik védegyleti feladat. 

– És ma?

– Szerencsére megyei szinten ez most is így működik, én magam pedig kollégáimmal együtt most is úgy dolgozom, mint eddig tettem. Szolgálom a magyar vadgazdálkodást, a vadászatot és a vadászokat. Ha megkeresések érkeznek a Védegylethez, akár a vadászati oktatással, vizsgáztatással, vagy a vadászjegyek, illetve vadászati engedélyek kiadásával kapcsolatban, vagy épp a pályázatokkal kapcsolatban érdeklődnek, nem küldjük őket Hatvanba, hanem ha tudunk választ adunk a kérdésekre… Természetesen most jobban koncentrálunk a vadászatra jogosultak gondjaira, tájékoztatásukra, a Védegylet feladattervében is ez a fő cél.

– Megkerülhetetlen: tavaly nyáron "sajátos" módon ért véget ez az együttműködés. Bár a vadásztársadalom tudja, hogy önnek felmondtak a Kamaránál, még ma sincs tisztában senki azzal, mi is történt valójában?

– Még én sem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy miért kellett ennek így történnie. Senki nem mondta meg világosan azt, hogy: "János ezért meg azért kellett a munkaviszonyodat megszüntetni a Kamaránál." Voltak félmondatok: nem hajtottam végre vagy nem tartottam be az elnöki kérést - és most finoman fogalmazok. Úgy érzem, nem szolgáltam rá erre a méltatlan eljárásra. Mindenki azt találgatta, hogy a 43 éves, vadászati szakmában töltött idő, ennyi elnökkel, megannyi elnökségi taggal – akikkel mindig megtaláltam a közös hangot –, egyszerre miért értéktelenedett el. Van, aki politikai indokot keresett, van, aki szakmait, más pedig emberit. Miért történt, mi lehet a háttérben? Úgy gondolom, egyszer ki fog derülni az igazság, hogy nem volt korrekt az eljárás az biztos. Közvetlen kollégáim is döbbenten álltak a történések előtt. 

Akkor hirtelen felháborodásomban azt mondtam: nem hagyom annyiban, ami velem történt, Később rájöttem, nem akarom megosztani a vadásztársadalmat. A történéseket talán Farkas Tibor országos küldöttünk fogalmazta meg akkor „Ha a pohár eltörik” című cikkében. Pedig ő nem tartozott a feltétel nélküli támogatóim közé. Kemény 2-3 hónapom volt, folyamatosan csöngött a telefonom, de a végén megnyugodtam. De ne is beszéljünk róla többet, lenne bőven mondanivalóm, ami majd egyszer talán bekerül a tervezett könyvembe. Ezt adta a sors számomra, elfogadtam, és kárpótlást kaptam a Védegylet elnökétől, a választóktól, de még a kamarai választó közgyűlésen is, ahol a küldöttek tapsa közepette mondtam le az elnökjelöltségről. Megtehettem volna, hogy visszavonulok, megsértődve itt hagyok mindenkit, de nincs bennem bosszúvágy. Amíg egészségem engedi, szeretném tovább szolgálni a magyar vadászat ügyét, de azt is szeretném egyszer megtudni: mi volt a valós oka annak, ahogy velem méltatlanul (el)bántak?

– A Kamara és a Védegylet, bár együtt dolgozott, a funkciója mégis más: míg az OMVK az egyéni és a hivatásos vadászok köztestülete, érdekképviselete, a Védegylet a vadászatra jogosultak szövetségeinek a szövetsége. Az elmúlt évek azt mutatják: a Kamara egyre több funkciót bekebelez, szívja el a levegőt a Védegylet elöl, amely egyre inkább feladat nélkül marad.

– Lehet, hogy kívülről úgy tűnik és van is benne valami igazság, de nem szabad összekeverni az érdekképviseleti munkát egy köztestület munkájával. A vadászatra jogosultak érdekképviselete a Védegylet volt, és a jövőben is az kell, hogy legyen. Ez egy tradicionális szervezet, nem hiszem, hogy bármi módon félre lehetne állítani. Látom, hogy a Kamara feladatokat akar átvenni, átvállalni. Pedig – hogy egy-két konkrét példát is mondjak – a vadkárügyekkel nem az OMVK-nak kellene foglalkoznia, hisz ez a vadászatra jogosultak problémaköre, vagy itt van az ASP, ahol a két szervezet együtt és külön-külön is képviselheti a jogosultak és a vadászok érdekeit. A sport- és hivatásos vadászt kell a Kamarának képviselni, az ő érdekeit érvényesíteni...

– … a vadászjegy árának megduplázásával?

– Ez a Kamara feladatköréhez tartozik, a Küldöttközgyűlés hatásköre. Az azonban biztos, hogy a vadászjegy ára már nagyon régen nem változott.

– A Védegylet tagszervezeteiben van fővadászi státusz – többnyire a kamarai titkárok látják el azt a feladatot. Az ő munkájuk nagyban hasonlít a tájegységi fővadászokéhoz. Számítanak a tájegységi fővadászokra, mint partnerekre?

– Természetesen, ha a sorsuk rendeződött. Az elmúlt hónapokban többször is felmerült, hogy esetleg más lesz a gazdájuk. 

– Bitay Márton államtitkár nekünk azt nyilatkozta: maradnak a minisztérium kötelékében.

– Igen, az államtitkár úr ragaszkodik ehhez, de hallottam más híreket is arról, hogy átkerülnének a Kamarához. Nem értem: miután a vadásztársaságokat, a vadgazdálkodókat kell, hogy menedzseljék, segítsék, ellássák szaktanácsokkal ezek a szakemberek, akkor miért kerülnének a Kamarához? A tájegységi fővadászoknak szorosabb kapcsolatban kell lenniük a Védegylet megyei szövetségeivel, mint a Kamarával. Hiszen nekik a területen kell lenniük, a vadászatra jogosultakkal együttműködve - a vadásztársaságok pedig a Védegylet tagszervezetinek a tagjai. Ez szerepel a jövő évi feladattervünkben több helyen is, szoros együttműködésen kell dolgoznunk a tájegységi fővadászokkal. Így az állam is jobban rálát a vadgazdálkodási folyamatokra - hisz állami alkalmazottakként segítik a vadgazdálkodást. 

A Védegylet megyei szövetségeinek fővadászai pedig 80 százalékban kamarai titkárok is - elvégre erre törekedtünk, így tudja a leghatékonyabban segíteni a vadászt, a vadgazdálkodót, és az államot. Bár országos szinten megszűnt a napi személyi kapcsolat, a Kamara Hatvanba költözésével pedig a fizikailag is – továbbra is azt szorgalmazom, hogy szorosan működjünk együtt. Kezdeményeztem, hogy vegyünk részt egymás ülésein, titkári értekezleteken, ám ez még nem forrta ki magát.

– A vadászati hatóságok is szinte napi kapcsolatban vannak a vadászatra jogosultakkal. Velük nem akarják szorosabbra fűzni a kapcsolatot?

– A hatóság felügyeleti jogkört gyakorol. Kapcsolatot kialakítani velük, folyamatosan együttműködni és ennek intézményesített formát adni feltétlenül a szövetségek feladata. Mindenképp együtt kell dolgoznia a területi, megyei szervezeteinknek a kormányhivatallal. Ott is képviselni kell a jogosultak érdekeit. Ez a fajta együttműködés azért is fontos, mert a jogszabályi változások miatt erősebben jelennek meg az ellenőrzés, a számonkérés lehetőségei a kormányhivatal részéről. Visszatért például a trófeabírálat során a mínuszpontos rendszer. Szakmai véleményem szerint ez helyes. De fel vagyunk erre készülve? Rendelkezünk olyan szakembergárdával, aki megfelel a követelményeknek?

– Ebben épp a helyben dolgozó fővadász tudna segítséget nyújtani.

– Így van. Biztos, hogy lesznek majd gondok, de azt kellene elérni, hogy a trófeabírálatot végző szakembereknek évente rendszeresen tartsunk kötelező továbbképzés, de ugyan ezt el tudom képzelni a vadkárszakértők esetében is. Ki lehet vadkárbecslő? Meglesz a protokoll, egységes lesz a vadkárbecslés, de a szakembereknek ki tart évente kötelező továbbképzéseket?

– Hány tagja van a Védegyletnek? A kamarai tagság kötelező, a védegyleti nem. Nem vetődött fel a kötelező tagság gondolata?

– Szervezettebbnek kell lennünk, mint most, ez biztos, de már most is van néhány megye, ahol szinte 100 százalékos a szervezettség, ahol szinte minden társaság tagja a szövetségnek. Meg lehetne ezt valósítani más megyékben is, de semmiképp sem erőszakkal, kényszerítéssel akarjuk elérni a szervezettség növelését. Amúgy a hatályos agrárkamarai törvény szerint annak a vadásztársaságnak, amely nem tagja más, szakmai szervezetnek, kötelező lenne belépni az Agrárkamarába. Vagyis elvileg azoknak a vadásztársaságoknak, amelyek jelen pillanatban nincsenek bent a szövetségben, az Agrárkamara küldhetné a tagdíjbekérőt. Volt megkeresés az Agrárkamara részéről: mondjam meg, kik nem a tagjaink – nem tudtam ennek eleget tenni. Bár csak most készül az országos kimutatás, de átlagosan 70 százalékos a szervezettségünk. Ez nem rossz arány, de lehetne jobb is - ezen dolgozunk. A december 3-ai elnökségi ülésen már megvitatásra kerül a Védegylet jövő évi feladatterve.

– A Védegylet részéről nem gondoltak a centralizációra?

– Nem kívánunk elvonni a megyei szervezetektől semmilyen jogkört, meg akarjuk őrizni az önállóságukat, különben is egy alulról építkező szervezetről van szó. Nem kell centralizálni. A megyei szervezetek önállóan el tudták érni a jelenlegi szervezettségi szintet, akkor ezek a szervezetek jól működnek. A jogosultak képviselői ott vannak a megyei értekezleten, fontos napirendi pontokat tárgyalnak. A fő feladatunk: a vadászatra jogosultak gazdálkodási feltételeinek megteremtése, a vadászati lehetőségek biztosítása. Ebben pedig a jövőben az élőhelynek lesz a legdöntőbb szerepe. Ha van élőhelyünk, lesz vad, gazdálkodni, ha nincs, akkor vadászati lehetőség sem lesz. Nagyon bánt, amikor az országot járva látom, miként szűnik meg élőhelyek sokasága. Épülnek az autópályák, az ipari parkok, 30-50 hektárok tűnnek el egyszerre, erdőket irtanak ki – és még csodálkozunk, ha a vad bemegy a városba, és milliárdos nagyságrendű minden évben a vadkár. 

– Nem merül fel ebben a vadkárral kapcsolatban az állami beavatkozás szükségessége? 

– A vad az államé ugyan, de a vadászatra jogosultak gazdálkodnak vele. A 43 éves múltam alapján nem emlékszem olyanra, hogy az állam akár a vadkárt, akár a vad-gépjármű ütközésből eredő költségeket átvállalta volna. Nem hiszem, hogy ezzel foglalkozna a vadászatban bárki.