Egyre nagyobb károkat okoz az aranysakál Magyarországon. Most a juh- és kecsketartók fogtak össze a vadászokkal, szórólapon hívják fel az érintettek figyelmét a veszélyre és a védekezés lehetőségeire.
A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség és a vadászati érdekképviseletek korábban megállapodtak, hogy összefogva lépnek fel a mindkét ágazatnak egyre nagyobb károkat okozó ragadozóval szemben. A két terület szakemberei közösen állítottak össze egy tájékoztatót anyagot a legfontosabb tudnivalókkal.
Az állattenyésztőknek és a vadgazdálkodóknak közös és jól felfogott érdeke, hogy összefogva lépjenek fel a mindkét ágazatnak egyre nagyobb károkat okozó ragadozóval szemben – szögezték le a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség és a vadászati érdekképviseletek munkatársai a szövetség székházában a nyáron tartott egyeztetésükön.
A kifejezetten az aranysakál témájában szervezett tanácskozáson a résztvevők megállapodtak arról, hogy tapasztalatcseréket követően egy közösen megjelentetett kiadványban tesznek javaslatokat a gazdáknak a károk megelőzésére és a védekezésre.
Az egyeztetés apropóját az adta, hogy korábban Juhász Pál, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség alelnöke beszélt a nádi farkas által a juhágazatnak okozott károkról. A szövetség elképzelései szerint a megoldást a Vadászati törvény módosítása jelenthette volna, amelynek értelmében – a mezőgazdasági vadkár mintájára – az aranysakál által okozott károkat a vadgazdálkodók térítették volna meg. A vadászati érdekképviseletek ezzel szemben sokkal inkább a megelőzésben látják a megoldást, annál is inkább, mert a 2015 novemberében módosított Vadászati törvény a vadkár megtérítését is ahhoz köti, hogy a gazdálkodók is megfelelően védekezzenek a kár ellen.
Az egyeztetésen Kovács Gábor, az Országos Magyar Vadászkamara Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának titkára szólt az aranysakál visszatelepedéséről hazánkba a ’90-es évek elején. Mint fogalmazott, még tanuljuk, hogyan kell gazdálkodni és együtt élni ezzel a fajjal. Elmondta, hogy az elejtések száma folyamatosan emelkedik: míg 2007-ig a teríték minimális volt, mostanra már több mint 2500 toportyánt lőnek és csapdáznak évente. Elejtéséért a vonatkozó jogszabályok értelmében lődíj is megilleti a hivatásos vadászokat. Mindezért nem helytálló a fent említett cikkben elhangzó állítás, amely szerint is „a vadászok nem motiváltak az elszaporodó aranysakál-populáció létszámának optimalizálásában”. A szakember emlékeztetett: egy opportunista fajról van szó, amely maximálisan kihasználja az élőhelyén található táplálékot, búvóhelyeket, rejtett életet él, egyedül, párban és falkában is vadászik. Mindezért jóval nehezebb védekezni ellene vagy apasztani az állományát, mint táplálék-konkurenséét, a rókáét vagy éppen a borzét. A nádi farkas életmódját, így a táplálkozását, élőhely-használatát, terjeszkedését a kutatók mellett vadgazdálkodási szakemberek is vizsgálják, hiszen nem csak az apróvad-, de a nagyvadállományban – a gím- és a dámszarvas, az őz és a vaddisznó szaporulatában – is tetemes károkat okoz. Mindezt figyelembe véve a sakál okozta károk megtérítése nem volna méltányos a vadászatra jogosultakkal szemben, mert mellettük gyakorlatilag senki nem tesz a vadfaj gyérítéséért, visszaszorításáért. Emellett pedig azt is nagyon nehéz lenne bizonyítani, hogy egy konkrét kárt sakál okozott-e, így egy hasonló intézkedés csak a gazdálkodók és a vadászok közötti viszony elmérgesedéséhez vezetne.
A probléma megoldásának lehetőségeiről szólva Kovács Gábor kifejtette, hogy hatékony állományapasztást a sakál jelenleginél intenzívebb, megtervezett és jól szervezett, puskával, csapdázással és minden törvény adta módszerrel egyaránt folytatott gyérítése lehet. Azokon a területeken, ahol nyáj, következésképp pedig pásztorkutya is előfordul, az ölőcsapda használata nem kivitelezhető, így élve fogó, visszatartó kábeles és ládacsapda alkalmazásáról lehet szó. A csapdázásra vonatkozó részletes szabályozást a Vadászati törvény jelenleg készülő, várhatóan jövőre hatályba lépő végrehajtási rendelete tartalmazhatja, és figyelembe véve, hogy már a törvény koncepciójában szerepelt a ragadozógyérítés és a csapdázás ösztönzése, a jogalkotó ezen szándéka várhatóan tükröződik majd a jogszabályban is. Szintén az állomány kordában tartásához kapcsolódik, hogy a vadászati érdekképviseletek már nemegyszer felhívták a vadgazdálkodók figyelmét: ne hagyjanak kint zsigereket a területen, hiszen ezzel a ragadozók számára biztosítanak táplálékot. Végül, de nem utolsó sorban a terelőkutyák mellett nagytestű őrző ebek – így a kuvasz vagy a komondor – újbóli alkalmazása is elűzheti a ragadozókat.
Bögréné Bodrogi Gabriella, a Szövetség operatív igazgatója jelezte, hogy egyeztettek szakemberrel, aki szeretne táplálékbiológiai vizsgálatokat folytatni, hogy be lehessen azonosítani a toportyán kártételét, ezzel párhuzamosan pedig a védekezés módszertanát is ki lehetne alakítani. Bár kézenfekvőnek tűnik, mégsem optimális megoldás a kár megelőzésére a megfelelő kerítés építése: ez meglehetősen drága, illetve nem is mindenhol lehetséges. Alternatívaként felmerült a szagriasztó, skandináv országokban például farkasürülék-spray-vel sikeresen tartják távol a sakált az autópályáktól. A gazdák azzal is elejét vehetik a problémáknak, ha nem elletnek legelőre (a legnagyobb kártétel a szaporodási időszakban, március végétől május közepéig következik be). Akárhogy is, a kármegelőzés bizonyosan csak a vadászatra jogosultakkal való együttműködésben valósulhat meg.
Az érdekvédelmi szervezetek megállapodtak abban, hogy mindenek előtt rövid időn belül, még idén augusztusban szerveznek egy közös megbeszélést mindkét terület érintett szakembereivel Somogy megyében, amelynek területén különösen nagy gondokat okoznak a sakálok. Ezután szeptemberben a Kaposvári Állattenyésztési Napokon külön előadás foglalkozik majd a nádi farkassal. Hosszabb távú terv, hogy mind a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség, mind pedig az OMVK illetve az Országos Magyar Vadászati Védegylet összegyűjtik e témában más országok tapasztalatait a védekezést és a megelőzést illetően. Ezekre alapozva közös kiadványokban lehet javasolni a gazdálkodóknak és a vadászatra jogosultaknak kármegelőzési, védekezési módszereket, és a munkába az érintett Nemzeti Park Igazgatóságokat is érdemes lehet bevonni. Az aranysakál egyébként már nem egy hivatásos vadászoknak szóló továbbképzésen is téma volt, mint ahogy a minden évben több mint 60 000 példányban megjelenő, minden magyar vadászhoz eljutó Vadászévkönyvben is számos alkalommal jelent meg szakmai cikk erről a vadfajról.
Hajduk Péter, a Szövetség ügyvezető igazgatója megjegyezte: rengetegen mindmáig nem tudják, hogy az aranysakál nem csak hogy vadászható, hanem ma már egész évben terítékre hozható faj. Fontos feladat tehát ennek tudatosítása a nem vadászók, köztük különösen a gazdák körében, hogy ennek ismeretében keressék az együttműködési lehetőségeket a helyi vadászatra jogosultakkal.
(Forrás: omvk.hu)
