A vadászok kutyakilövéseinek számát akarja csökkenteni egy új kezdeményezés - az ötletek azonban újabb problémákat vetnek fel.

A Párbeszéd Magyarországért párt kezdeményezett törvénymódosítást és petíciót is indított annak érdekében, hogy a vadászok minél kevesebb kutyát lőjenek agyon – a vadállomány védelmében. A Ne ölj, ne lőj! kezdeményezés egyebek mellett azt javasolja, hogy a vadászterületek határait vigyél messzebb a lakóövezetektől, Budapesti közigazgatási határain belül tiltanák a vadászatot, a kóbor ebek jelentette problémát, amelyek valóban veszélyeztetik a vadállományt, ebrendészeti kérdésként kezeléjék. A javaslatokról Heltai Miklóssal, a gödöllői egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetének igazgatóhelyettesével beszélgettünk.

– Vadászik?

– Nem, nem vadászom.

– Akkor bármit is mond, azt nem a vadászlobbi adta a szájába.

– Nem, bár kétségtelen, hogy miután a szakmám és a szakterületem 25 éve a vadászathoz és a vadgazdálkodáshoz köt, sokkal jobban megértem ennek a világnak a bajait és szépségeit, mint a kívülállók.

– A legújabb kampány kezdeményezi szerint az lehet a megoldás a kutyalövések számának csökkentése érdekében, ha a vadászterületeket minél messzebb jelölik ki a lakott területektől.

– Érdemes először mindkét oldal problémáját megérteni. A kutyás társadalomnak az a baja, hogy a jelenlegi jogszabályok mellett kutyát szabadon, póráz nélkül sétáltatni Magyarország sehol nem lehet. Sehol. Lakott– és vadászterületen is kizárólag pórázon lehet az állat. Másfajta terület pedig Magyarországon nincs. Sok olyan ország van, ahol nincs minden terület kijelölve vadászterületnek - ott egy ilyen szabályrendszer értelmezhető. A kutyatartók nem véletlenül feszegetik ezt a kérdést, és meg kell érteni, hogy ez nekik komoly feszültséget okoz.

– Vagyis csak a futtatókban lehetne elengedni a kutyákat.

– Igen, azok pedig gyakran szörnyű helyek. Azonban akad itt egy másik szempont is. A kynológusok abban egyetértenek, hogy ha egy kutya olyan lehetőség elé kerül, amelyben ragadozóként működhet, akkor ragadozóként is fog működni. Ezt nem lehet meggátolni. El fog indulni. Minden kutyatulajdonos azt mondja erre: ő tudja uralni a kutyát, az övé nem indul el soha. Ez nem igaz. A kutya elindul, mert vannak olyan mély ösztönök, amikkel nem lehet mit kezdeni. A vadász társadalomnak és minden, a természetért aggódó embernek fontos, hogy a kutyát nagyon nehéz visszafogni egy ilyen helyzetben, és ténylegesen képes kárt okozni az élővilágban. A kérdéskör harmadik eleme az állatvédelmi szempont. Milyen veszélyek leselkednek arra a kutyára, amely szabadon futhat az erdőben? Hogyan számol el magával a gazda, aki ezt engedi, ha az állat beugrik valamilyen bokorba, tüskésbe, megsérül a tappancsa, vagy beleugrik egy kerítésbe – ami sajnos megesik. A szabadon engedéssel és futtatással a kutya is veszélyeztetve lehet. 

– Hogy lehet feloldani ezeket az egymással szemben álló érdekeket, szempontokat?

– Az, amit most javasolnak a vadászterületek területi-, részben pedig a vadászat lehetőségének a korlátozását jelenti.

– Úgy hangzik, mint egy harmadik zóna kijelölése lenne az ötlet, ahol se nem laknak, se nem vadászhatnak.

– Valóban. Azonban van a megközelítéssel egy általános bajom: nagyon sokszor azt tapasztalom, hogy ha konfliktushelyzet alakul ki, amelyben a vadászat és a vadgazdálkodók is érintettek, akkor a többi érdekelt fél mindig úgy azt próbálja megoldani, hogy a vadgazdálkodást, a vadászatot akarja korlátozni. Ez nekem mindig furcsa. Miért csak egy olyan ágazat van odakint az erdőben, a mezőn, amit korlátozni kell. Ezúttal is ezt érzékelem. A vadgazdálkodást és vadászatot nem csupán korlátozzák jogi eszközökkel – ahogy most is akarják –, hanem nagyon sok felelősséggel ruházzák fel a vadászatra jogosultakat. Ők ugyanis a vadkárért nem csak a vadászati területen felelősek. Azt mondja a Polgári törvénykönyv (Ptk.), hogy a vadászható állat által okozott kárért az a vadászatra jogosult a felelős, akinek a területén a kártétel megtörtént, vagy akinek a területéről a vad kiváltott. Ugyanezen polgári törvénykönyv gyakorlati alkalmazása során azt tapasztaljuk, hogy a jogalkotó és alkalmazó szerint vadászható állatfaj csak és kizárólag a vadászati területen élhet. Ez pedig azt jelenti, hogy a vadászható faj lakott területen okoz kárt, azért a legközelebbi vadászatra jogosult a felelős, holott lakott terület a vadászterületének most sem része, és jó esély van rá, hogy kárt okozó vadfaj folyamatosan lakott területen él.

– Tegyük hozzá: amikor vadkárról beszélünk, milliárdos nagyságrendekről van szó. 2015-ben 2,5 milliárd forintot kellett kifizetniük a vadászatra jogosultaknak.

– Minden évben ez a nagyságrend. A vadászati törvény a vadkárt mező- és erdőgazdálkodásban tudja elképzelni, kizárólag akkor, amikor azt az 5 vadászható nagyvad faj, valamint a mezei nyúl és a fácán okozza. Ezekben az esetekben a vadászatra jogosult 90 százalékos kártérítési kötelezettséggel tartozik, 10 százalék pedig a természetes fenntartási érték. Ez egy logikus rendszer: a vadászatra jogosult kap az államtól kezelésre egy vagyont, egy a vadvagyon. Ezt, ha jól kezeli, ebből bevétele van – mindegy, hogy az konkrét pénz, vagy vadhús, esetleg trófea. Ennek fejében a vadászterületen az ezen fajok által okozta károkért helyt kell állnia. Ez rendben van. A polgári törvénykönyv azonban kiterjeszti a vadkár fogalmát: a vadászatra jogosult minden vadfaj által okozott kárért felelős, bárhol okozza azt a vad (azaz nemcsak a vadászterületen), és önrésze sincs. Itt kapcsolódik össze a kutyás felvetés a vadkárral. Eddig is nagyon nehéz volt a belterületen és a közvetlen városszélen bekövetkező vadkár kezelése – van, ahol egészen kezelhetetlen problémákat okoz már ez. Ha még kijjebb toljuk a vadászterület-határokat, azzal végképp lehetetlen helyzetbe hozzuk egy másik szituációban a vadászatra jogosultat. A felvetett korlátozás közvetett kárhelyzetet okoz a vadászatra jogosultnak.

– Akkor nincs megoldás?

– Nem akarom kizárni, hogy egy ilyen javaslat megoldás lehet. De csak abban az esetben, ha össze van kötve további jogszabályok módosításával. Teljesen egyértelművé kell tenni azt, ami biológiailag most is egyértelmű: azokon a helyeken, ahol a vadászatra jogosult nem lehet jelen, nem része a vadászterületének, ott a vadászatra jogosultat semmilyen, a vad által okozott kárért kártérítési felelősségre felszólítani nem lehet.

– Ha nem a vadászt, akkor kit lehet felelősségre vonni?

– Amikor a harkály veri le a szigetelést, akkor kit vonnak felelősségre? Nincs különbség.

– Egy harkályt el tudok kergetni, nem félek tőle, szemben egy megtermett vaddisznótól, amelyik a kertemet túrja épp.

– A harkályt nem kergetheti el, mert védett faj és a védett faj zavarása is tilos a törvény szerint. A harkály is tud milliós nagyságrendű károkat okozni, ahogy a vaddisznó is. A megoldás az lehet, hogy létre kell hozni egy külön szervezetet, amely az ilyen helyzetekkel foglalkozik. Ezt Nyugat-Európában általában az önkormányzatokhoz tagolják be, Észak-Amerikában magánvállalkozások végzik a munkát. A lényeg, hogy van egy szervezet, amelyet értesíteni lehet vészhelyzetben, amelynek a szakemberei a helyszínre mennek és a kárt okozó egyedeket megpróbálják befogni, a bekövetkező károk ellen pedig szakszerűen tudnak védekezni. Természetesen ezért a munkáért valaki fizet. Leginkább az, akit zavar a vad.

– Hosszú távon gondolkodik, míg a kezdeményezők gyors megoldással kecsegtetnek.

– El tudok képzelni olyan megoldást is, amely nem ilyen drasztikus és korlátozó módon jelenik meg. A kutyásoknak nagyon sok társadalmi, civil szervezete van. Létrehozhatnának nyilvántartásokat a rendszeresen vadászterületen kutyát sétáltató kutyás-társakról, és kioszthatnának nekik láthatósági mellényeket, egyedi sorszámmal.

– Akár a kutyára is rá lehetne tenni ilyet.

– Igen. Az így készült adatbázist, amelyhez mondjuk telefonszám is tartozik, lehet adni a vadászterületek hivatásos vadászainak. Onnantól kezdve tudni fogja, hogy ha a 22-es kutyát látja, az kihez tartozik, kit kell értesíteni. Igaz, ebben az esetben nem a vadászokat kezdtem el korlátozni, hanem a kutyásoknak adok plusz feladatot. Miért ne lehetne így? Az ő érdekük is, hogy ez megvalósuljon. De meg is lehet osztani a feladatot: a nyilvántartás készüljön közös költségvetésben, közös fejlesztésben a kutyás és a vadászati szervezetek együttműködésében, és attól kezdve csak az sétáltathasson vadászterületen, vagyis lakott területen kívül kutyát, aki ebbe az adatbázisba regisztrálta magát és megvásárolta a szükséges, egyedi jelölőket.

– Azt is felvetették ebben a javaslatban, hogy a kóbor kutyákat se lőhesse ki a vadász, az ebrendészet vagy civil szervezetek intézkedhessenek kizárólag.

– Ma ez az önkormányzatokhoz van rendelve, amelyek általában rendelkeznek is valamiféle ebrendészeti megoldással. De ezek az emberek nincsenek felkészülve arra, hogy szabad területen tudjanak befogni kutyákat. Emellett egy élvefogó csapdával, vagy valamilyen hajsza után egy kutyát megfogni hosszú időt vesz igénybe. Nem jelent azonnali megoldást akkor, ha egy kutya valóban fogja az őzet. Azt pedig senki nem várhatja egy tisztességes vadászembertől és vadgazdálkodótól, aki felesküszik a vad védelmére, hogy ezt tétlenül nézze.