hírek ASPAz országos főállatorvos vaddisznóban előforduló afrikai sertéspestis betegség előfordulása miatt a cigándi, a miskolci, a sárospataki, a tokaji, a szerencsi, a tiszaújvárosi, a gönci és a szikszói járás összesen ötven települését nyilvánította ideiglenes, vagy különösen fertőzött területté és vezetett be korlátozásokat.

 

Egy Tarcal mellett kilőtt vaddisznó laboratóriumi vizsgálata kimutatta az állatban az afrikai sertéspestis vírusát – írja a megyei lap. A korlátozásokat emiatt vezette be az országos főállatorvos, illetve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A fertőzötté nyilvánított területen az állatlétszám változását a sertéstartó gazdaságokban a sertéstartónak naprakészen kell vezetnie, azt a hatósági állatorvos kérésére be kell mutatnia. Az állatok megbetegedéséről, elhullásáról azonnal értesíteni kell a hatósági állatorvost. Az állattartónak sertése saját fogyasztási célra történő levágását a vágás előtt 48 órával be kell jelentenie az illetékes járási hivatalnak.

A bejelentés után a járási főállatorvos a járványügyi kockázat alapján dönt húsvizsgálat, illetve virológiai vizsgálat céljából történő mintaküldés előírásáról.

Valamennyi elhullott sertésből mintát kell venni és meg kell vizsgálni afrikai sertéspestis kimutatása céljából az Országos Főállatorvos 3/2018. számú határozatában leírt részletes szabályok szerint. A sertések az állattartó telepet csak a Járási Hivatal előzetes engedélyével hagyhatják el.