hírek vadgázolás baleset vadriasztó sípHárom őzet és egy vaddisznót ütöttek el autósok egyetlen nap alatt Veszprémben. Hogyan lehet elkerülni a vadgázolásokat? Hasznos-e a vadriasztó síp? Mit tegyünk, ha elkerülhetetlen az ütközés? Ezeknek jártunk utána.

 

A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint e hét végén a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei egy nap alatt négy esetben intézkedtek vaddal történő ütközés helyszínén. Veszprém határában, a 8-as számú főúton a megyeszékhely külterületén és Pápa közelében őzet ütöttek el, a 71-es számú főútvonalon pedig, Badacsony felől Keszthely irányába közlekedő személygépkocsi vaddisznóval ütközött. A balesetek következtében személyi sérülés nem történt, de a járművekben anyagi kár keletkezett.

Az esetekkel kapcsolatban a rendőrség arra hívja fel a járművezetők figyelmét, hogy lakott területen kívüli utakon vadállatokkal elvileg bárhol és bármikor találkozhatunk. Különösen számolni kell vadállatok megjelenésére azokon az útszakaszokon, melyeket „Vadállatok” veszélyt jelző táblával jelölnek meg. Ezeket a táblákat ugyanis a közút kezelője a vadásztársaságokkal, vadgazdálkodási szakemberekkel egyeztetett útszakaszokon helyezi el, ahol a vadak megjelenésének az átlagosnál is nagyobb a valószínűsége.

A baleset elkerülhető

Korábban lapunk beszámolt arról, miként lehet elkerülni a baleseteket, vagy legalábbis minimalizálni a vadgázolás esélyét.

Fontos tisztában lenni azzal, hogy ha sötétedéskor vagy éjszaka meglátjuk az úton álló vadat, ne világítsunk rá a távolsági fényszóróval. A vad ugyanis ilyen helyzetben általában a reflektor fénye felé fordul és pillanatokra megdermed – ez a kis idő pedig bőséggel elegendő az ütközés bekövetkezéséhez. Vagyis: a vad nem ugrik meg azonnal, ha rávillantunk. Ha mindenképp meg akarjuk ugrasztani az állatot, inkább a dudát nyomjuk - a hirtelen, éles hang minden esetben riasztó a vad számára.

Ha a következő pontokat betartjuk, minimálisra csökkentjük a balesetek esélyét:

1. Lassítson! A megengedett legnagyobb sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladnia. Ha lakott területen kívül 90 helyett csak 80 km/ó sebességgel megy, jóval több ideje lesz reagálnia egy esetlegesen hirtelen felbukkanó vadra.

2. Ne mobilozzon! Ha másra figyel, lassabban tud reagálni. Lehet, hogy egy vad áll az úton a következő kanyarban, vagy a következő bukkanó mögött.

3. Kapcsolja be a biztonsági övet! Már nem lesz rá ideje, mielőtt a fékre tapos.

4. Kapcsolja fel a távolsági fényszórót! Így nagyobb területet láthat át. Szembejövő forgalom esetén természetesen kapcsolja le a reflektort!

5. Tudjon róla, hogy szembejövő forgalomnál nehezebb észrevenni a közelben lévő vadállatokat. A sebesség csökkentése segíthet.

6. Tartson nagyobb követési távolságot! Az elöl haladó gépkocsi is ugyanúgy bármikor hirtelen fékezésre kényszerülhet.

7. Folyamatosan figyelje az út két oldalát is! Vezetés közben az ember hajlamos elmerengeni – különösen éjszaka egy kihalt úton.

8. Ha vadat lát, lassítson! A vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek. Van, hogy nem mozdulnak, de az is lehet, hogy megugranak és valamelyik irányba vágtatni kezdenek.

9. Ha egy őzet vagy szarvast látott, számítson többre is! Általában ezek az állatok csoportokba verődnek.

10. Dudáljon, ha vadállat van az úttesten! A fényszóróba nézve nem biztos, hogy látják a járművet, a hangjelzés segíthet nekik, hogy tudják, merről jön a veszély. Vigyázzon azonban, ha az állat nem az úton áll – lehet, hogy a hangtól megriad és pont a kocsi elé ugrik.

11. Lakott területen belül is találkozhatunk őzekkel vagy más vadállatokkal. Általában sötétedés után jönnek elő, de gyakorlatilag bárhol és bármikor felbukkanhatnak.

12. Ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé, vészfékezzen, adjon hangjelzést, de ne rántsa félre a kormányt, még ha így el is üti az állatot! 

13. Ha elpusztult, vagy haldokló vadállatot lát az úton, hívja a 112 segélyhívó számot! Ne próbálja meg lehúzni az úttestről; lehet, hogy még életben van, és egy rémült állat súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával. Az elpusztult állatot ne vigye magával, az lopásnak számít!

Vadriasztóval minden baj elkerülhető?

Vissza-vissza térő (tév)képzet, hogy az autóra szerelt vadriasztó sípok minden problémát megoldanak. Ez a nézet annyira elterjedt, hogy még a rendőrség is javasolja ezek használatát: "Hasznos eszköze lehet még a vadelütések elkerülésének az ultrahangos vadriasztó síp, melyet a járműre rögzíthetünk, s a menetszél működteti."

hírek vadgázolás baleset vadriasztó síp

Vadriasztó sípot bármely vadászboltban lehet vásárolni, áruk a néhány száz forinttól 6-8 ezerig terjed. Ezek passzív eszközök, vagyis – általában a kocsi hűtőrácsára felszerelve – a sípon keresztülhaladó menetszél kelt magas hullámhosszú (20 kHz feletti) hangot. Ez az emberi fül számára már nem észlelhető, de a vad hallja a sípot. Minthogy viszonylag egyszerű, mechanikus eszközről van szó, maga a vadriasztó minden esetben működik.

A valódi kérdés az: riasztja-e a vadat a síp hangja. A válasz: korántsem annyira, mint amennyire a reklámok akarják azt elhitetni. A következő felvételen a vad és az aktív síp (amely elemek segítségével maga álló helyzetben is generálja a hangot) találkozása látható – a felvételt az ELTE 2012-ig működő Útökológiai Munkacsoportja készítette egy vadriasztó síp tesztelésekor.

A riasztó hatástalanságának több oka is lehet: 

– a kocsiból induló, magas energiaintenzitású ultrahang gyorsan veszít energiájából, vagyis nem hallatszik el messzire,

– a hang könnyen elnyelődik, elterelődik a síp magasságában, az út két oldalán lévő aljnövényzetben, ágakban, levelekben – vagyis egyáltalán nem jut messzire,

– a vadat számos, civilizációs hang zavarja, ám a legtöbbjéhez nem társul negatív tapasztalat. Ilyen a síp hangja is. Lehet, hogy hallja az állat a kibocsátott ultrahangot, de ha soha nem kötődött hozzá negatív élménye, nem fog tőle megriadni. Ez magyarázza a fenti videón látottakat is.

Aki tehát abban reménykedik, hogy egy, a kocsijára felszerelt vadriasztó síp minden körülmények között megvédi a vadütközéstől, az illúziókba ringatja magát.

Ha az ütközés már elkerülhetetlen

Bár évente több száz vadgázolás történik, a jogosítvány megszerzése során a tanulókat nem készítik fel az ilyen esetek kezelésére. Össze szedtünk néhány egyszerű, praktikus vezetési trükköt arra az esetre, ha az ütközés már elkerülhetetlen:

– ne rántsa félre a kormány, ne akarja kikerülni a vadat,

– talán kegyetlenül hangzik: de inkább a vaddal ütközzön, mint egy fával vagy a szembe jövő gépjárművel,

– ne engedje el a kormányt – ha eddig nem volt bekötve, már úgysem lesz ideje ezt pótolni,

– próbálja a vadat a "szélén" eltalálni - vagyis ne az állat közepét "célozza meg", hanem minél inkább a hátsó lábakat. Így trófeás vad esetén elkerülheti, hogy az agancs akár emberéletet követelő sérülést okozzon.