A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre 2018. október 8-án egy kifejlett európai szürke farkas fiatal hím példányának tetemére bukkant Nagyvisnyó külterületén. Az állaton egyértelműen azonosítható lőtt seb volt. Az egyed, amelynek mozgáskörzetét már korábbról ismerték, valószínűleg pár évvel ezelőtt a Bükkben született. A farkas fokozottan védett faj, elpusztítása bűncselekmény. Igazgatóságunk természetkárosítás és állatkínzás megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a nyomozhatóságnál.

 

Az elmúlt napokban sokakhoz eljutott a Bükki Nemzeti Park területén készült fotó híre, amelyen egy öttagú farkascsalád látható, a fotós véletlen szerencséjének köszönhetően – írja a nemzeti park honlapja. Munkatársaink évek óta folyamatosan nyomon követik jelenlétüket, melynek során hullaték- és szőrmintákat gyűjtöttünk be, genetikai vizsgálatokat végeztettünk és kameracsapdás felvételek sokaságát készítettük el. A család életéről, táplálkozási szokásairól, létszámának változásairól mindezek segítségével hasznos kutatási anyag gyűlt össze, amely segíthet a további védelmük megszervezésében és a tévhitek eloszlatásában is. A kép készítőjének, aki információkat is szolgáltatott a farkasokkal való találkozásról, ezúton is szeretnénk megköszönni az együttműködő hozzáállást és azt, hogy titokban tartja a konkrét helyszínt.

Kameracsapda által júniusban rögzített videó az idei farkaskölykökről

A farkascsaládról novemberben készült felvételek

A farkasok, mint csúcsragadozók jelenléte pozitív hatással bír védett területeinkre, mivel természetes szelekciója révén segíti a vadgazdálkodást, hozzájárul az élőhelyek természetes állapotának visszaállításához. Mindezek ellenére a farkasok jelenlétét és a természeti értékek védelmére tett intézkedéseinket nem mindenki nézi jó szemmel. A megfigyeléseket és a felvételek közzétételét némileg nehezíti, hogy kihelyezett kameráinkat az idei őszi vadászati szezon folyamán többször megrongálták vagy eltulajdonították.

A természeti területeken gyűjtött adatok elemzése is igazolja, hogy az emberi jelenlét sokkal nagyobb zavarást okoz a vadászható fajok számára, mint az itt előforduló farkasok. Ugyanez a zavarás károsan hat azon természeti értékekre is, amelyek védelme egy nemzeti parkon belül elsődleges fontosságú minden egyéb tevékenységgel szemben.

(Forrás: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság)