Az idén negyedszázados FeHoVa ugyan nem tudott nézőcsúcsot beállítani, de így is megközelítette a látogatók száma a 60 ezres csúcsot.

 

A jubileumi FeHoVa-n részt vevő kiállítók 30 ezer négyzetméteren mutatták be a legújabb horgász- és vadász eszközöket és módszereket. A kerek évfordulón a kiállítók a szokásosnál is igényesebb standokkal és magas színvonalú kínálattal jelentkeztek. A kiállítás ezúttal is a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont két legnagyobb alapterületű pavilonjában, az A-ban és a G-ben kapott helyet, de jövőre induló fejlesztés egyik oka éppen a vadászat és a horgászat iránti egyre fokozódó érdeklődés. 

A rendezők közleménye szerint: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a megnyitón arról beszélt, hogy a kormány minden segítséget megad, hogy 2021-ben – ötven év után – ismét nagyszabású és sikeres Vadászati Világkiállítást rendezhessen a főváros. A politikus ugyanitt elmondta: az elmúlt évek intézkedései megteremtették a vadgazdálkodás jövőjének szakmai és pénzügyi alapjait és a szükséges jogszabályi keretet. Az elmúlt évek eredményeiről szólva kiemelte, hogy Magyarországon a fölösleges bürokratikus eljárások megszűnésével egyszerűsödött a fegyvertörvény, a szakmai szervezetek hozzájárulása nélkül nem kerülhet az Országgyűlés elé vadászatot érintő törvényjavaslat, jogszabály- vagy határozattervezet.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter ugyanitt arról beszélt, hogy az elmúlt években több mint 7 ezer hektárral gyarapodott az erdők területe az állami erdőgazdaságokban. Hozzátette: két kormányzati ciklus alatt 160 erdei szálláshely újult meg, ezzel javítva az erdők megközelíthetőségét, 16 milliárd forint értékben kilátók, látogatóközpontok, lombkoronaösvények épültek, évente 12 ezer erdőpedagógiai foglalkozáson 80 ezer gyerek részesülhet erdei élményekben. 

A kiállítás szakmai programjai közül kiemelkedett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara konferenciája „A vadgazdálkodás aktuális kérdései” címmel. Az előadók a legégetőbb kérdések között megvitatták az afrikai sertéspestissel kapcsolatos hazai állategészségügyi intézkedéseket és az erdei vadkár felmérésének módjait. A konferencia előadói között volt Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Dr. Bitay Márton Örs, az FM állami földekért felelős államtitkára, Dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke, Prof. Dr. Csányi Sándor, a SZIE VadVilág Megőrzési Intézet igazgatója és Dr. Nemes Imre, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnökhelyettese. nagy érdeklődés kísérte a CIC (Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács) trófeabírálati bemutatóját.

A jubileumi FeHoVa a hagyományos programok mellett számos újdonságot kínált a látogatóknak. Sokan keresték fel a „A Vajdahunyad várának titkai” című kiállítást,  amelyen a múzeum rejtett kincseit mutatták be, valamint a nagy vadász, Széchenyi Zsigmond barátjának Windisch-Grätz hercegnek a trófeagyűjteményét, „Álmaim vadászháza” címmel. Hatalmas siker volt a Hungexpo területén első ízben megrendezett profi favágó versenyt és bemutatót (a STIHL szervezésében). 

Idén is sikeresek voltak az évek óta megszokott FeHoVa-programok, mint a VII. FeHoVa kupa Nemzetközi Szarvasbőgő Bajnokság, a vadászkürt fesztivál, számos trófeakiállítás, madaras és kutyás bemutatók. Az érdeklődők ismét találkozhattak horgász világ- és Európa-bajnokokkal.

A kiállítás díszvendége ezúttal Románia volt. Nagy sikerrel mutatkoztak be keleti szomszédunk vadász- és kiránduló területei, díjnyertes trófeái. 

A G pavilonban sokan voltak kíváncsiak a Jubileumi FeHoVa Horgászverseny legjobb képeiből válogatott fotókiállításra. Ugyancsak itt hirdették ki a 2017-es FeHoVa-n útjára indított horgászverseny eredményét. A horgász pavilon fő látványossága az „Óriások bemutatója” volt. Az immár hagyományos hatalmas akváriumban ezúttal egy, a kiállítással egyidős, 25 éves, 60 kg-os, 200 cm-es kapitális harcsa és több óriás ponty várta a látogatókat. 

A horgászok számára fontos bejelentést tett a kiállításon Nyitray Zsolt stratégai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott. A kormány online kérdőívben várja a horgászok véleményét az őket és a horgászatot érintő elképzelésekről, javaslatokról. a miniszterelnöki megbízott beszélt a több mint 400 ezer tagot számláló Magyar Országos Horgász Szövetséggel (MOHOSZ) közösen elért sikerekről. Ezek között említette például az új halgazdálkodási törvényt, és megjegyezte, hogy a közös munka és az együttgondolkodás teremtett alapot a párbeszéd folytatására.

A szervezők a gyerekekre is gondolnak: a MOHOSZ és a Tisza tavi Pecasuli is lehetőséget adott a legfiatalabbaknak, hogy megismerkedjenek a horgászat szépségeivel. 

A kiállításon idén is számos kisállat- és madárbemutatót tartottak. Ezek közül a legjelentősebb a FeHoVa Winter Dog Show volt, a MEOESZ szervezésében. A négy napos esemény számos versenyt és naponta egy CACIB kiállítást foglalt magában, amelyre több ezren voltak kíváncsiak.