Immár bizonyos, hogy lövés végzett az október 8-án, a Bükki Nemzeti Park – nem védett – területén megtalált farkassal. Az üggyel kapcsoltban a rendőrség újra nyitotta a 2013-ban, hasonló ügyben kezdett, de eredménytelenül zárult nyomozás aktáit.

 

A Bükki Nemzeti Park területén talált farkastetem híre komoly vadászellenes kirohanások táptalaja lett az elmúlt hónapban. Szerkesztőségünk a Nemzeti Parktól kért felvilágosítást arról, hol tart az ügy felderítése. A park igazgatósága lapunkkal azt közölte: "A rendelkezésünkre álló boncolási eredményközlés egyértelműen és kétségbevonhatatlanul lőfegyver által okozott sérülést, és azzal közvetlen összefüggésben bekövetkezett halálokot tárt fel. A más okból bekövetkezett elpusztítás (pl.: mérgezés) a részletes vizsgálat kizárta. Az elkövetők személyével kapcsolatos találgatásokba nyilvánosság előtt sem bocsátkozunk, annak felderítése a nyomozóhatóság feladata."

A park vezetése azt is közölte: a tetem a 2013-ban, Szilvásvárad községhatárában talált farkastetemhez viszonylag közel került 2018-ban elő. kezdeményezték a rendőrségen a "korábbi ügyben felfüggesztett nyomozás újraindítását."

Rónai Kálmánné igazgató szerint: "Az érintett területen történő illegális cselekmények vélhetően nemcsak a fokozottan védett faj elpusztítására irányulnak, így az elkövető felderítése mind a vadgazdálkodónak, mind a természetvédelmi kezelőnek egyaránt érdeke. … Nemcsak az ügy kapcsán, de lehetőségeinkhez mérten a helyi vadgazdálkodókkal korrekt együttműködésre törekszünk. Ez nem is lehet másként, hiszen igazgatóságunk vadgazdálkodói feladatokat is ellát."

Sem a 2013-as, sem a mostani esetben nincs arra nézve semmiféle bizonyíték, amely hivatásos- vagy sportvadászt keverne gyanúba.