Dianák vették át a Mikulás helyét Somogy egyik legelmaradottabb településén.

 

Az Országos Magyar Vadászkamara Somogy Megyei Területi Szervezetének Kulturális Bizottságán belül működő Somogyi Vadászhölgyek Klubja és annak karitatív tevékenysége sokak számára már ismert szerte a megyében. A hölgyek nemcsak a Somogy Megyei Vadásznapokon jótékonykodnak közel kilenc éve, de minden év decemberében felkeresnek hátrányos helyzetű térségeket, falvakat, intézményeket, hogy megörvendeztessék a gyermekeket, családokat. Jártak már Bőszénfán, Hajmáson, Zselickislakon, Zselicszentpálon, Bárdudvarnokon, a Kaposvári Egyetem Gyakorló Óvodájában, az idei évben pedig a Somogyvári Szent László Király Általános Iskola negyedikeseihez látogattak el. Az osztály tizennyolc tanulójának édességgel megtöltött mikulás csomagot, szaloncukrot, süteményt és mandarint vittek. 

A gyermekek osztályfőnökük, Kaponya Anikó segítségével énekekből, versekből összeállított műsorral várták a vadászhölgyeket, akik csodaszép műsort kaptak emlékbe a gyermekektől. Az ajándékosztás előtt a falu polgármestere, Gyurákovics László méltatta a kezdeményezést és megköszönte, hogy épp hozzájuk látogattak el. E gondolathoz csatlakozott Szántó Zoltán intézményvezető is. Mindezek után a gyerekek boldogan vették át csomagjaikat és kóstolgatták a hölgyek által készített és kínált süteményeket.