A vadhúsfogyasztás népszerűsítése mind a szakmai szervezetek, mind a kormányzat számára kiemelt feladat. Ehhez kapcsolódik egy új, hamarosan a boltokba kerülő, csak vadételekkel foglalkozó szakácskönyv is.

 

Iskolában népszerűsítette a vadhúsfogyasztást a Baranya megyei önkormányzat, a Vadászkamara és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezete. A kóstolón a diákok vaddisznóból készült vadragulevessel, bolognai spagettivel és vadpörkölttel barátkozhattak – írja az agrarszektor.hu

A vadhúskóstolást a Szieberth Róbert Általános Iskola diákjai számára tartották. A programot vadászkürtökkel nyitották, majd az egybegyűlteket Madaras Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke, Agyaki Gábor, a vadászkamara megyei elnöke és Rittlinger József, a NAK megyei elnöke köszöntötte.

A gyerekek örömmel fogadták az elismert séfek által készített ételeket. A legnagyobb sikert a fiatalok körében mégiscsak a bolognai spagetti aratta, amiből többen is repetázni szerettek volna. Az idősebbek inkább a vadpörköltre esküdtek.

"Eleinte tartottunk attól, hogy milyen fogadtatásban lesz részünk, mennyire tetszik a gyerekeknek a vadból készült étel. Ám azt mondhatjuk, hogy szerencsére mindenkinek kifejezetten ízlett. Így szeretnénk folytatni ezt a programot, és több iskolába is eljutni, hogy már iskolás korban megszerettessük a vadhúst a fiatalokkal, hiszen rendkívül egészséges. A cél, hogy elmeséljék élményüket a szüleiknek is, és beépüljön a mindennapokba a vadfogyasztás. Ezekhez a húsokhoz hozzá lehet jutni ma már a nagykereskedésekben, de a vadásztársaságok hűtőiben is, ahol csak ellenőrzött, egészséges baranyai vadhúst lehet kapni" – tájékoztatott Rittlinger József.

Ehhez kapcsolódik Vári Dávid, a „legvadabb” séf hamarosan megjelenő szakácskönyve is, a Terítéken. (A vadász-séffel készített interjúnkat később olvashatják.) Vári különleges és „hétköznapi” vadhúsok ugyancsak különleges és hétköznapi feldolgozási módjait mutatja be.

Nem fél attól, hogy rántott hússá, vagy – a gyerekeknek is tetsző – bolognai spagettivé „fokozza le” a vadat. A szakácskönyv arra próbál tanítani, hogy a vadászok bátran kísérletezzenek a húsokkal, ízekkel, míg azok, akik ritkábban jutnak csak vadhúshoz, ne féljenek meglévő ismereteiket felhasználva hozzányúlni.

Szerkesztőségünk megjegyzése: bár sokkolóan finomnak bizonyult a füstölt borzsonka, a borz feldolgozását előbb fejben kell megemészteni, csak ez után – és kizárólag haladónak – javasoljuk a dúvad kipróbálását.

A könyv előrendelhető.