A legfrisseb hír: durván drágul a tojás, mert hamarosan nem forgalmaznak a legnagyobb áruházak ketreces tartásból származó terméket. Eközben az egyetlen, ténylegesen fenntartható élelmiszer-előállító szektort, a vadgazdálkodást, teljesen magára hagyták.

Fenntarthatósági- és állatjóléti okokra hivatkozva jelentette be a Tesco, hogy hamarosan nem vesz át és nem forgalmaz ketreces tartásból származó tojást. Csak boldog csirkék, szabadon (?) tartott otjók még boldogabb és szabadabb tojásai lepik el a polcokat. Mindez a termelők szerint 40 százalékos áremelkedést eredményez hamarosan.

Ez nem fáj a kereskedőnek. Sőt, még meg is értjük: létező divathullámot lovagol épp. A vegán csak boldog articsókát rágcsál, de az öntudatos, a bolygó sorsáért aggódó polgár is kizárólag boldog csirkét, szabad marhát és vidám disznót vesz - nekifutásból bió élelmiszert, E-mentes, nem génmanipulált, adalékanyagok nélküli, igaz élelmiszert. Mert ugye, ha nem így tenne, akkor mi lesz a Földdel. Le a kizsákmányoló, ipari technológiákkal! Vissza a természetbe!

De itt azért meg kell állni egy pillanatra.

– A globális klímaváltozás: tény.

– Hogy ezt az emberi tevékenység okozza/fokozza: tény.

– Hogy fel kell számolni az erőforrásokat kizsákmányoló termelési módszereket: tény:

– Hogy a “bio” meg “boldog” termékek sokkal nagyobb károkat okoznak a bolygónak, mint az ipari élelmiszer-előállítás technológiák: tény.

– Hogy a nem génmódosított alapanyagból származó élelmiszerek fokozzák a klímakatasztrófát: tény.

A teljesség igénye nélkül:

– a génmódosított gabonák termésátlaga sokszorosan meghaladja nem manipulált társaikét, vagyis azonos területről sokkal több termény gyűjthető be. Kisebb az ökológiai terhelés, ellenállóbbak a kártevőkkel szemben, így nincs szükség annyi vegyi anyagra. Az előállítás olcsóbb, így a megszerzésére fordított vásárlói energia is kisebb. Emellett jóval több éhes száj etethető belőle.

– Ugyanez igaz az ipari technológiák felhasználásával előállított húsárúra is. A “boldog csirke” kevesebb, így drágább. Nagyobb a tartás helyigénye - vagyis ha a divatnak hódolókon kívül, valódi tömegeket akarnánk ilyen technológiákkal ellátni, elképesztő erdőírtásba kellene fognunk. Valójában nincs annyi hely a bolygón, hogy mindenki “boldog csirkét” ehessen.

A “bio”, a “boldog”, a “szabadon tartott”, a saját akaratából vágóhídra kiránduló, életűnt disznók és marhák képe, a fentartható gazdálkodással takarózás átverés, hazugság. Pontosabban: egy szűk, kiváltságos elit luxusa. Még akkor is, ha annyira szerencsések vagyunk, hogy, ha nem is érezzük, mégis ebbe az elitbe tartozunk.

Furcsa, akár értelmezhetetlen ellentmondásnak is tarthatnánk, hogy mindazok, akik teli szájjal érvelnek a génmódosítás és az ipari élelmiszer-előállítás ellen, általában ugyan ilyen hévvel ócsárolják az egyetlen, valóban fenntartható és a megújuló természeti erőforrásokat nem kizsákmányoló “húsüzemet”: a vadgazdálkodást. Utóbbi elutasítására logikusnak látszó érveik már nincsenek, csak olyanok, mint hogy:

– az őzike és nyuszika olyan cuki,

– állatokat legyilkolni bűn (de közben harsányan követelik a patkányírtást - ezt amúgy helyesen)

– a vadászok mind pszichopaták.

Ilyen érvekkel nem lehet és nem is kell vitába szállni.

Azt azonban minden esetben érdemes rögzíteni: semmiféle állattartási körülmény nem lehet annyira szabad, mint a vadé. Egyetlen hústermék sem lehet annyira “bio”, vagyis az eredeti állapotához közel álló, mint a vadhús.

Mindezek ellenére Magyarországon az átlagember nem fogyaszt vadat. Még azok sem, akik azt hazudják maguknak, hogy fontos számukra a fenntarthatóság az élelmiszeriparban is.

Mindazoknak pedig, akik érdemben tehetnének – kamarai vagy kormányzati szinten – a helyzet megváloztatásáért, látszattevéknységekben merül ki az energiájuk és elégedetten lapogatják egymás vállát egy újabb, belterjes pörköltfesztivál maradékát tunkolva, miközben boldogok a hatalmas előrelépéstől: immár nem 20, hanem 30 dekagramm vadhúst eszik egy magyar évente.

Az fel sem merül, hogy vadhús “termelése” épp olyan élelmiszeripari ágazat, mint a nagyüzemi vagy háztáji sertéstartás. Míg a sertéságazat - mint az agrárium minden szereplője – tíz- és százmilliárdokban mértehtő állami- és uniós támogatásban részesül, addig a vadgazdálkodás egyetlen fillért sem kap. (Az uniós csatlakozás óta Brüsszel 7000 milliárd forinttal támogatta a magyar mezőgazdaságot. Ebből egyetlen picula sem jutott a vadgazdálkodásnak.)

A vadhús egészséges, “termelése” fenntartható, magyar termék - így szólnak a lózungok. Üres szavak ezek, annak ellenére, hogy igazak. Mert azok a potentátok, akik ezt hajtogatják, bár lenne lehetsőégük, mégsem tesznek érdemben semmit a vadhús elterjesztése érdekében.

Kétségtelen, hogy a vad drága élelmiszer - bár az is igaz, a nagyon boldog csirke, marha, disznó ma már megközelíti, sőt, le is hagyja árban a vadat. Az árat azonban könnyű lenne csökkenteni a termelők – ez esetben a vadászatra jogosultak, esetleg a vadfeldolgozók – támogatásával, esetleg a vadhús forgalmi adójának csökkentésével. De érdemi intézkedések helyett inkább még egy pörköltfesztivált rendeznek, amire ráfogják: így népszerűsítjük a vadfogyasztást.

Aki valóban óvni akarja a természetet, fenntartható forrásból, természetes húshoz akar jutni, az fogyasszon vadat.