Szilágyi István negyedszázada állatvédő, a veresegyházi medveotthon "farkaspásztora", mégis – vagy épp ezért – azt állítja: a kutya domesztikált, rossz vadász, amit az erdőben művel, az állat által elkövetett állatkínzás. 

– Mit szeretne, ha ön kóbor kutya lenne...

– Rossz a kérdés. Ezek nem kóbor kutyák. Ezek gazdás kutyák.

– Mégis kint vannak az erdőben és vadásznak.

– A kutya már nem tud vadászni már. A kutya vadat tud űzni, mert elvesztette azt a képességét, hogy predátor legyen. A farkas képes vadászni: megöli és megeszi a prédát. A kóbor kutya éhségében húst akar enni. De ez nem vadászat, én ezt úgy hívom: állat által elkövetett állatkínzás. Abszurd és bizarr, de ez történik. Mivel nem tökéletes ragadozó, ezért a kutya a zsigereknél bontja ki az áldozatát, amely még él, miközben esznek belőle. A ragadozók hajlamosak rá, hogy táplálkozás előtt meg is öljék az áldozatot. A domesztikáció következtében ez a kutyában már nincs meg. 

– Azt állítja, hogy az erdőben, szabadon prédáló kutyák mindegyikének volt gazdája. Biztos ez? Nem lehet, hogy szaporodnak?

– Még senki nem végzett olyan kutatást, hogy a kutyák egyáltalán képesek-e utódot felnevelni természeti környezetben. A farkasokból indulok ki. Azok képesek etetni az utódaikat amilázzal kevert pépes takarmánnyal. A farkas degeszre eszi magát, megy a pofanyalogatás és az amilázzal összekevert csócsát kihányja a földre. Én kutyánál ilyet még nem láttam. Épp ezért azt gondolom, hogy évről évre újra termelődik az a nagyjából 7 ezer kutya, amely az erdőkben él.

– Mit lehetne, kellene kezdeni ezekkel a kutyákkal?

– Semmi keresnivalójuk a természeti környezetben, befogni pedig lehetetlen ezeket. A vadásztársadalom alapvető problémája, hogy nem elég harsány, vagy lenézi a társadalomnak azt a felét, amelyik marhaságokat beszél ebben a témában.

Szilágyi István '93-ban csatlakozott az 1990-ben alapított Fehér Kereszt Állatvédő Ligához, melynek jelenleg is a vezetője. A civil szervezet mellett immár hivatásos "medve- és farkas pásztor" fél évtizede a veresegyházi medveotthonban.

– Mi a megoldás a gazdája felügyelete alól kikerült kutyák esetében?

– Sajnos azt kell mondjam: ezeket le kell lőni. Nincs mese, nem lehet mást csinálni. Lehetetlenség befogni. A befogásnak minimum egyedenként 20 ezer forint az ára, ugyanakkor zoonózis-mentesíteni kell az összes állatot. Ki fizeti a befogás költségét? Kinek lenne a feladata? Állatvédőt beengednek a magánterületre vagy a vadásztársaságok beengedik őket? Én foglalkozom egzotikus- és vadállat befogással, fogtam már meg elszökött farkast, nem egyet, de ahhoz tíz danos szakember kell, aki élve fogó csapdával be tud fogni egy kutyát. Ki fogja mindezt ellenőrizni? Lesznek logisztikai központok, ahol összegyűjtik a kutyákat? És utána mit csinálunk velük? 100 menhelyen az országban nagyjából 8 ezer kóbor kutya vár szerető gazdára. Évente a sintértelepekre bekerül 18 ezer kutya, ebből 6-8 ezer szerető gazdához kerül. A többi? Már most is kutya-holokausztról beszélhetünk az ebrendészeti telepeken.

– Ha ez a megoldás, hogy lehetne ezt megelőzni?

– Átfogó kampányra lenne szükség az állatvédők részéről: szembesíteni kell a kutyásokat a helyzettel. Itt azonban két probléma is felmerül: ma Magyarországon bárki lehet állatvédő. Aki elhozott az Illatos útról egy kutyát, az már állatvédő. Ez így nem járja. Emellett én még egy kutyást se láttam, aki kezeit tördelve azt mondta volna a kamerák előtt, miután lelőtték a kutyáját, hogy: Kutyások, figyeljetek rám, ne legyetek olyan hülyék, mint én, pórázon sétáltassatok az erdőben, mert az erdő nem mindenkié. Az erdő az erdei vadé.

(Fotó: blikk.hu)