„Fegyverben, erőszakban hívő, kisebbségi komplexusos, péniszhosszabbító emberek mennek vadászni … mindenre lőhetnek. Istent játszanak, közben alkoholisták … Az összes le kellett volna lője a másikat! … Az megy vadásznak, aki gyáva katonának." – fakadt ki az egyik reggeli rádióműsorban Sebestyén Balázs, műsorvezető. Ha ő így… mi így biztos nem.

A Blikk beszámolója szerint Sebestyén Balázs a következő megállapításokat tette a 75 ezer magyar hivatásos- és sportvadászról: „Fegyverben, erőszakban hívő, kisebbségi komplexusos, péniszhosszabbító emberek mennek vadászni, tisztelet a nagyon kevés kivételnek, aki valóban a vadgazdálkodással foglalkozik és értő vadász. A legtöbbnek ez egy hatalomfitogtatás, hogy ők a kiváltságosok, akik puskát kapnak és mindenre lőhetnek. Istent játszanak, közben alkoholisták. Olyan s.ggek, komolyan mondom! Isznak, tivornyáznak, részegek. Csoda, hogy nem történik mindennap vadászbaleset. Csoda, hogy még van vadász Magyarországon. Az összes le kellett volna lője a másikat! Vannak normális vadászok, nem azt mondom, de kevés. Sok a hülye. A nyolcéves gyerek szintjén vannak. Borzasztó! Az megy vadásznak, aki gyáva katonának. Ez tökre így van. A kis tapsifüles nem lő vissza."

A műsorvezető kirohanásának oka – ahogy arról lapunk is beszámolt –, hogy lelőttek egy farkast a Bükki Nemzeti Parkban, valamint Rákóczi Ferenc – szintén műsorvezető – elmondta: élettársa kutyáját egy vadász lőtte le.

(A vadászok és a kutyatartók konfliktusáról lapunk többször is beszámolt, így ezt most nem is részleteznénk. Annyit azonban mindenképp megjegyeznénk: ha a kutyatartók épp úgy betartanák a jogszabályokat, miként a vadászok, elenyésző számban fordulnának elő ilyen balesetek.)

De vissza Balázshoz. A Blikk – mint vérbeli bulvárlap – a konfliktust keresi, ezért gyorsan megszólaltatott érintetteket, híres vadászokat – Bodrogi Gyulás, Kemény Dénest, Póka Egont –, a maguk szakterületén joggal köztiszteletben álló embereket, ellenpélda gyanánt. Ezen kívül, esetünkben az egyetlen, értékelhető hozzászóló az Országos Magyar Vadászati Védegylet főmunkatársa, Földvári Attila volt, aki kijelentette: "Értetlenül állunk a kirohanás előtt, hiszen tavaly egy korrekt és pozitív beszélgetésünk volt Balázsékkal a vadászatról, vadgazdálkodásról. Ki kell kérnem magunknak ezeket a már-már közösség elleni uszítás határán mozgó megállapításokat, általánosításokat a hatvanötezer magyar vadász nevében."

Úgy tűnik, ez az egyetlen, amit tehetünk: kikérjük magunknak. Legalábbis ezt szoktuk tenni. Ennél rosszabb esetben azt ócsároljuk, aki ilyeneket mond. És még ennél is rosszabb esetben: tételesen kezdjük cáfolni az elhangzottakat.

Felesleges.

A vadászattal, vadászokkal szembeni ellenérzés (gyűlölet, közutálat) létezik a társadalomban, ezt el kell fogadnunk. Azonban ahhoz, hogy ezzel érdemben felvehessük a harcot, az indulatok okait kellene feltárni. Erre pedig mindeddig senki nem tett érdemi kísérletet.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a vadászathoz a kiváltságos gazdag és/vagy politikai elit képe kapcsolódik - azonban ez nem újkeletű jelenség, már a XIX. században is ez volt a helyzet. Így a vadászat el- és megítélése egybeesik az azt vélelmezetten űző elit kritikájával. Bár tartalmilag egybeesni látszik a kettő, valójában a vadászat csupán fogalmi eszköz az elit bírálatára. Így ezzel szemben aligha hatásos érv a valóságra hivatkozni.

Amivel azonban a vadásztársadalom – illetve annak különböző érdekvédelmi szervei – képesek lehetnek kezdeni valamit, az a városi fél- vagy álértelmiség hobbiszerű, de tudásanyag nélküli, fel- feltörő környezetvédő attitűdje. (Tudjuk, csak az sajnálja a vaddisznócskát és a rókakomát, akinek a terményét, tyúkját, kutyáját, macskáját nem károsítja/öli meg rendszeresen a vad.) "A kis tapsifüles…" – érzelgősködik Balázs. (A mondás szerint érzelgős az, aki félre rántja a kormányt, nehogy elüssön egy kiskutyát, habár ezzel két embert gázol el.) Ezt pedig gyerekkorban, az óvodában és az általános iskolában neveljük gyerekeinkbe. Mert a nyuszi cuki, a róka okos, az őzike aranyos, a borz szép, stb… Ennek az öröksége szólal meg a műsorvezetőben és talál értő, befogadó fülekre a hallgatóinál.

Klasszikus hiba, amiben nem csak Balázs, de majd minden "civil" beleesik: az ember által konstruált esztétikai fogalmakkal ír le nem emberi viszonyokat. Az állatvilág nem ismeri a "cuki", az "aranyos" esztétikáját, de még a "jó" és "rossz" etikáját sem.

De bármennyire klasszikus, még sem – kizárólag – a beszélő hibája. Gyerekeink kezébe adjuk a Vukkot, és csodálkozunk, ha a rókával szimpatizálnak? Ki ne tenné? Legfeljebb az, akivel megértetjük: Aesopus meséihez hasonlóan, a Vukkban is kizárólag emberek szerepelnek, függetlenül attól, milyen az alakjuk.

A mi hibánk – önmagunkkal és vadásztársainkkal szemben elkövetett bűnünk –, hogy hagyjuk generációk sorát úgy felnőni, hogy egy idealizált, így aztán hazug kép épüljön fel bennük a természetről, a vadról, és a vadgazdálkodásról.