hírek országgyűlés vadászjegy OMVKKét salátatörvény tervezetét is benyújtották kormánypárti képviselők az országgyűlésnek. Ezek – egyebek mellett – lehetővé teszik, hogy ne törvény, csak miniszteri rendelet határozza meg a vadászjegyért fizetendő összeg mértékét.

 

Két salátatörvényt, "agrárgazdaság versenyképességével összefüggő" és a "mező- és erdőgazdasági földek forgalmával összefüggő" törvénymódosítást nyújtott be kedden a parlamentnek három, kormánypárti politikus: Győrffy Balázs, Font Sándort és Jakab István. Minthogy egyéni képviselői indítványról van szó, ezért a jogalkotási törvény értelmében nem volt szükség társadalmi egyeztetésre a módosítások tartalmával kapcsolatban. Ha az agrártárca kezdeményezte volna a jogszabály-módosítást, úgy a parlament elé kerülést megelőzően legalább 30 napig nyilvános vitára bocsátotta volna az elképzeléseket.

A két módosító indítvány – számos egyéb kérdés mellett – a vadászjegy árával kapcsolatban is új helyzetet teremt. Mint korábban megírtuk: a Magyar Országos Vadászkamara két éve lobbizik azért, hogy a 10 ezer forintos vadászjegy ára a duplájára, 20 ezer forintra emelkedjen. A vadászok által minden évben fizetendő összeget a vadászati törvény szabályozta, így az emeléshez is törvénymódosításra lett volna szükség. A képviselők indítványa szerint azonban: "Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben szabályozza a vadászjegy és a vadászati engedély kiállítására, érvényesítésére, visszavonására, valamint az értük fizetendő költségtérítés mértékére vonatkozó szabályokat.” Tehát a javaslat elfogadása után az agrártárcának már nem kell társadalmi vitára bocsátania az emelésről szóló törvénymódosítást, hiszen elegendő miniszteri rendeletben meghatározni a fizetendő összeget.

Jámbor László, az OMVK elnöke lapunknak korábban elmondta: ígéretet kapott az agrártárcától, hogy 2018-ban megduplázzák a vadászjegy árát. Ezzel legalább 600 millió forintos plusz forráshoz jut a Kamara a jövő évtől.

Lapunk megírta: amennyiben ezt nem lépi meg mégsem a minisztérium, úgy az elnök a kötelező kamarai tagdíjat emeltetné meg 10 ezer forinttal.

A második módosításhalmaz is az emelésnek készíti elő a jogi terepet. Ezek szerint:

–  „A kamarának a vadászjegy kiállításával és érvényesítésével, valamint a vadászati engedély kiállításával kapcsolatos eljárásában az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy az eljárás igazgatási szolgáltatási díjmentes.” – Vagyis a konkrét ügyintézésért a Kamara nem számolhat fel semmiféle díjat. De:

– „A kamara által az államtól átvett feladatok térítéseként … bevételnek minősül a vadászjegy és a vadászati engedély kiállításáé … (beszedett) díj teljes összege.” 

Mindez csupán jogi szőrszálhasogatásnak tűnhet. A lényege: a vadászjegy ugyan díjköteles, de ez nem minősül "igazgatási szolgáltatási díjnak", így az emelésekor nem kell betartani az ezekre vonatkozó, korlátozó jogszabályokat.

A salátatörvényekben más módosítások is helyet kaptak:

– ugyancsak agárminiszteri rendelet szabályozhatja a "korlátozott látási viszonyok mellett végzett vadászat rendjének különös szabályait."

– A vadgazdálkodási üzemtervi időszak alatt – 2017 márciusától 2037 februárjáig – egyetlen alkalommal módosíthatóak a vadgazdálkodási tájegységek tavaly kijelölt határai. A változtatást az érintett terület vadászatra jogosultjai együttesen kezdeményezik, a végső döntést a földművelési miniszter hozza meg.

– kikerül a vadászati törvény 28. bekezdéséből a "vadászterületre meghatározott legkisebb vadlétszám" fogalma.