medve hírek vadvilágMegtörtént az idei első medveészlelés Heves megyében, március 30-án Balaton határában, a falu, Bekölce és Borsodnádasd között látott egy kis termetű medvét a nádasdi, de Budapesten élő fotós, Petrók György.

 

Kalandjáról közösségi oldalán számolt be. Leírása szerint hajnal háromnegyed öt körül érkezett erdőszéli leshelyére. Negyed hat tájban lett figyelmes arra, hogy a gyalog 40 percre lévő balatoni tanya felől libák, kutyák, tyúkok és más állatok egyszerre kezdtek el sírni, kiabálni. Sosem hallott ilyen riadt hangzavart, pedig többször dolgozott már a környéken hajnalban – írja a heol.hu

Később kezdte fotózni azt a szarvas rudlit, amelyet szeretett volna lencsevégre kapni, ám az állatok fölfigyeltek rá, szép lassan kezdtek átvonulni a domb túloldalára. A felkelő napra sandított, ekkor látta meg a medvét, amely a szarvasok és egyben Borsodnádasd irányába futott. Pár másodpercig látta csak, egy kis termetű példány volt, de nem sikerült képet készítenie, mert villámgyorsan eltűnt. Véleménye szerint egy nagyobb bocs lehetett, de a sebessége így is megdöbbentette. A leshelyre már nem ült le a fotós, mert az erdőben motoszkálást hallott, ami lehetett szarvas, vaddisznó, de akár a medve is.

– Azóta beszéltem Balaton polgármesterével, vadászokkal és annak a tanyának a tulajdonosával is, akinek marhái arrafelé legelnek. Utóbbi beszámolt arról, hogy pár nappal korábban egy lelőtt vaddisznó eltűnt a helyéről, míg ő az autójához bowdenért ment. Kérdés, hogy a zsákmányt el tudta volna-e húzni egy bocs. Egyébként Borsodnádasd környékén már voltak medveészlelések. Egyre több jel mutatja, hogy itt próbálnak letelepedni. Beszéltem környékbeliekkel, akik szerint voltak már nyomai a medve jelenlétének – mondta a Heolnak Petrók György.

Elárulta, húsvét környékén is tervezi, hogy ugyanide jön majd fotózni. Reméli, akkor sikerül megörökítenie a medvét, és túl is éli a találkozót. Attól tart, még egyszer nem lesz ilyen szerencséje, hogy a természetes közegében láthatja a nagyragadozót. Hozzátette, nem fél ezután sem az erdőt járni, megy ő akkor is, ha a bokorban liheg valami a sötétben.

A fotós elmondta, az utóbbi években feltűnt neki, hogy a környéken megritkult a nyúlállomány, ez persze országszerte jellemző, mert a rókák elszaporodtak. Előszeretettel járja a vidéket a 40-50 tagú szarvasrudli miatt is, ez a legnagyobb, amit valaha látott. Szerinte a környék faunájának életében most nagy szerepet játszik a medve, a farkas, de a szárazság és az élelemhiány is. Tíz-húsz kilométeres körzeten belül már aranysakált is megpillanthatunk.

Udzeliné Murányi Enikő, Balaton polgármestere gyakorló vadász, de még nem találkozott medvével a környéken. A vadásztársaságok sem jelezték, hogy láttak volna jeleket, illetve nyomokat, amik a ragadozó jelenlétére utalnának. Amennyiben történik medveészlelés, akkor felveszik a kapcsolatot a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal. Tájékoztatni fogják a falu lakosságát arról, hogy mi a teendő, ha valaki a környéken kirándul, vagy az erdőt járja. Azt ajánlotta, figyelmesen és körültekintően kell járni a természetben, azt nem károsítva és főleg nem gyújtogatva.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság intelmei szerint aki erdőben jár, a turistaúton közlekedjen, lehetőleg nappal. Érdemes egyedül járva is zajt okozni, társaságban beszélgetni. Aki medvével fut össze, s az állat nem veszi észre, feltűnés nélkül, halkan, a medvét szemmel tartva, hátrálva távolodjon. Ha az állat észreveszi, ne próbálja elzavarni, ne nézzen a szemébe, ne fordítson neki hátat, ne fusson el, ne etesse. Ne is fényképezze, ne provokálja. A túrázók az erdőbe ne vigyenek magukkal erős illatú élelmiszert, a maradékot szagmentesen csomagolják be. A sátorozók az élelmet távoli fára függesszék föl. Az erdei kerékpározás jó sport, de növeli a meglepő találkozás veszélyét.

A medvés környéken lakóknak a kukákra és kerti hulladéktárolókra is kell figyelniük. Jó, ha az állatokat bezárják, a méhkaptárakat az erdőszegélytől távol helyezik el. Az állattartóknak érdemes több szálas, magas villanypásztort kihúzniuk, masszív kerítést építeniük, vadriasztó módszereket, nagy kutyákat alkalmazniuk, hogy távol tartsák a váratlan látogatót.