Új sorozatunkban olyan vendéglátóhelyeket tesztelünk, amelyek vadász mivoltukkal vagy vadételekkel csalogatják vendégeiket. Elsőként a budapesti Vadász Pubban jártunk – név és kínálat is stimmel. De sajnos semmi más.

Idejét sem tudjuk, mióta van nyitva a Vadász – az amúgy is zagyva étlapból semmi nem derül ki a helyről. Így az sem: miért kapta a vadász nevet. Erre ugyanis a berendezés egyetlen porcikája sem utal – azt azonban hajlamosak vagyunk elfogadni, hogy nem a dekoráció, hanem a konyha teszi az éttermet. Azonban az étlap többszöri és alapos átvizsgálása után is mindössze három vadételre bukkantunk. Legalább nem jöttünk zavarba a választásnál.

Tárkonyos tejszínes vadragú leves (kis adag 990 forint)

Biztonsági pálya, semmi nagy vállalás vagy posztmodern gasztroélmény pipettákból és folyékony nitrogénből. Selymes, tejszínes textúrák, bőséges zöldség és hús – ahogy azt egy ragutól elvárnánk. Ezek voltak a premisszáink. Ez pedig, amit kaptunk:

Már a látvány is értelmezhetetlen. Ez a rühes leopárd mintázat a kicsapódó zsírnak köszönhető – aminek semmi keresni valója nem lenne a lében. Ezzel szemben – igaz, csupán kis adagot rendeltünk – ebből volt a legtöbb. Még ebben a nem túl nagy csuporban is komoly nyomozást kellett folytatnunk, hogy akár hús, akár zöldség nyomaira bukkanjunk. Sem a külcsín, sem a betartalom nem állt köszönőviszonyban sem azzal, amit egy ragutól elvárnánk.

Bizonyára csak az ókonzervatív felfogásunk hiányolta mind a levesből, mind a tányért mellől a citromot – amiről eddig azt gondoltuk: az ilyen étkek elhagyhatatlan része. Most sikerült elhagyni.

A megejtően apró húsfalatok javára írandó, hogy idős koruk ellenére sem voltak túl rágósak. Ahogy egy alig észrevehető, plusz pontocska is jár, amiért a bolti bagettre rámelegítettek a sütőben. Ez sokkal értehetőbb volt, mint maga a pékáru jelenléte.

Összességében inkább egy behabart pörkölt volt ez, mint bármi más.

(Utóbb vettük csak észre: a számla szerint tradicionális szarvasgulyást ettünk csipetkével. Annak se lett volna jobb.) 

Ha már biztonsági pálya: semmi nem lehet unalmasabb vagy – épp ezért – nagyobb kihívás egy magára valamit is adó Vadász-szakácsnak, mint a

szarvaspörkölt nokedlivel (3150 forint + 800 forint a nokedli)

Azt gyanítjuk, a szakács a főzésnél csak a tálalásban gyakorlatlanabb. Merő jóindulatból a kenések aprólékosságának tudjuk be a celsiusok üvöltő hiányát – az ételt csak a fent említett jóindulat nevezné langyosnak. E nélkül, ridegen: hideg.

Az időrabló kenés és a húskockák libasorba rendezése ellenére sem lehetett nem észrevenni a pörköltszaft-nélküliséget. Kétségtelen, hogy a nokedli helyett kérhettünk volna krokettet, de még az is jobb szaftba tunkolva, mint magában. A gyanúsan másodlagos frissességű, de legalábbis újrahasznosított nokedlin nem segített, hogy esély sem volt pörköltszaftba fojtani. (Persze miért is hiányoltuk a szaftot, hisz megkaptuk előre, csak leves formájában.)

A hús nem okozott csalódást – már a korábban felállított szinthez képest. Az olcsó vörösbor és a fűszerek kicsit sem szűkmarkú használata tökéletesen elnyomott minden, a szarvasra oly jellemző ízt. De legalább rommá volt főzve a hús, úgyhogy úgy olvadt szét a szánkban, mint bármilyen más, rommá főzött hús.

Nehéz megmondani, hogy volt indokolatlan a szarvas használata: a konyhában vagy az étlapon.

Mondhatnánk, hogy meg ne feledkezzünk az áfonyalekvárról – pedig jobb lenne.

Ahol viszont le- és megtagadhatatlan a vad egy komoly kihívásban, az a 

szarvasgerinc filé (4990 forint).

Erre tényleg nem érdemes szavakat pocsékolni. Nem rozé, nem véres, nem rare – tegyük hozzá, meg sem kérdezték a rendelés felvételekor, hogyan kérjük – hanem szimplán nyers. Épp csak arrébb nem ugrik a tányérról. Olyan nehéz dolga nem is lenne, hisz az inakat is benne hagyták.

Értjük, sőt, pontosan tudjuk, mennyire nehéz pálya egy jó sült: belül megőrizni a szaftosságot, kívül megalkotni a pórusokat lezáró kérget, harmóniába hozni az ízvilágot. Otthon meg se nagyon próbálnánk. Ezért bízzuk profikra – akiknek a fellelhetősége az éttermek konyhája.

Hát, nem ez a konyha.

Bónusz: indokolatlanul, viszont nagyon éhesen, még megpróbálkoztunk egy 

sajtburgerrel (1690 forint).

Igaz, nem ígértek bele vadhúst – sőt, semmit nem ígértek. Bizonyára mi vagyunk túlzottan elkényeztetve, amikor azt vártuk: esetleg a hamburger húspogácsájának sütési fokára rákérdeznek rendeléskor. Amikor megjött az étel, megértettük miért nem tették. A gyorsfagyasztott hamburgerpogácsánál nincs sok választás a sütést illetően.

A konyha klimatikus viszonyai külön nyomozást érdemelnének: a gyári húspogácsára olvasztott sajt is ki tudott hűlni, mire hozzánk elért.

Elhisszük, hogy ez a hely sokkal inkább szeretne angol pub lenni, mint vadász – és vad – étterem. Bizonyára a sokféle rövid ital és barna sör feledteti a betérőkkel, hogy a konyha nemtudás, tehetségtelenség és oda nem figyelés sújtotta övezet. De akkor, könyörgünk, vegyék le a vadász szót a pub elől.

Ezért az étlapért több vad ne pusztuljon!

Vadász Pub

Budapest 1054

Podmaniczky tér 4.