hírek OMVK Jámbor LászlóA vadászkamarai tisztújítás során a küldöttgyűlés résztvevői ismét Jámbor Lászlót választották az OMVK elnökének négy évre.

 

A leköszönő elnökség 2017-ről szóló beszámolójával kezdődött az Országos Magyar Vadászkamara négy évenként esedékes, tisztújító küldöttgyűlése Tatán. Jámbor László röviden beszámolt a most lejáró ciklus nagyobb eredményeiről, így a vadgazdálkodási alap elindításáról. Ennek kapcsán külön köszönetet mondott az alap működésével kapcsolatos testületek tagjainak, a megyei titkároknak és a tájegységi fővadászoknak, akik nem csupán az alap működési struktúrájának kialakításában, de a pályázatok elkészítésében is segítséget nyújtottak. A leköszönő elnök elismerte: a pályázati kiírások sokszor túl bonyolultak és a lebonyolítás sem tökéletes, azonban inkább vállalták az első év hibáit, mintsem még egy évig csússzon az alap bevezetése.

A 2021-es vadászati világkiállítással kapcsolatban Jámbor elmondta: a kamara immár teljes egészében átvette a hatvani vadászati múzeum üzemeltetését, hozzátette: ez az intézmény lesz a világkiállításra létre jövő, vidéki múzeumhálózat központi szervezője. Jámbor közölte: a kamara két programtervet is eljuttatott a kormányhoz a világkiállítással kapcsolatban. Az országos programokra összesen 310 millió forintos költségvetési támogatást kértek, míg a megyei szervezetek saját ötleteire összesen 1,9 milliárd forintot. Az elnök szerint jó esélye van a vadásztársadalomnak arra, hogy az állam teljes egészében támogassa elképzeléseiket.

Jámbor László a Kamara előtt álló feladatokról elmondta: az agrártárcával közösen, mihamarabb meg kell alkotni az egységes vadkár-protokollt, az OMVK elnöksége mellett fel kell állítani egy vadegészségügyi bizottságot, valamint szeretnének egy, kizárólag a csapdázásról szóló rendelet megalkotásában is segédkezni.

A beszámoló kapcsán több küldött is arra kérte az elnököt: tisztázza azokat az állításokat, amelyek a tisztújítás előtti napokban kerültek nyilvánosságra internetes felületeken. A cikksorozat antidemokratikus vezetési stílussal és nem egyszer konkrét szabálysértéssel vádolta az elnököt és az elnökséget. Ezekre a felvetésekre Jámbor kijelentette: a tisztújítást követően megteszik a szükséges jogi lépéseket a fals, hamis híreket terjesztő oldalakkal szemben.

A napirend megtárgyalását követően Pechtol János, tavaly nyáron leváltott főtitkár bejelentette: bár többen is javasolták, hogy szálljon harcba az elnöki posztért, a jövőbeni összefogás és közös munka érdekében visszalép a jelöltségtől. Így az elnöki posztért végül csak Jámbor indult. A többi, választott tisztségviselői feladatok elsöprő többségében egy-egy posztra többen is aspiráltak.

A küldöttek végül ismét megválasztották Jámbor Lászlót a vadászkamara elnökének.

(fotó: omvk.hu)