Az ASP negatív gazdasági következményei hatalmasak, de kétség kívül nekünk a saját hivatásunk, szakmánk a legfontosabb – állítja vendégírásában Kemenszky Péter, a vadászkamara Somogy megyei titkára.

Hatékonyság vagy vadászat? Nem választanám el feltétlen a két dolgot egymástól, bizonyos szempontból pedig mégis. Először is az a tény, hogy valaki a vadászterületén hatékonyan gazdálkodik - vagyis ura az általa kezelt vadállománynak, konfliktusmentesen együtt tud élni és gazdálkodni a terület társágazataival - egyáltalán nem ördögtől való dolog és számtalan példát látunk rá.

Természetesen, ha a hatékonyság nem szakmai, hanem ökonómiai mutató, akkor már nem biztos, hogy a vadgazdálkodás terén kell keresgélnünk, hiszen a legtöbb vadászatra jogosult társaság ilyen szempontból minimális profitot ér el, de nem is ez a megfogalmazott célja.

A mostani téma aspektusából természetesen értem a hatékonyság kifejezést, de álláspontom szerint ez a szó itt  kifejezetten az aktuális vadgazdálkodási kérdéskörben tisztázandó. Ha egy vadászterületen felszaporodik a vadállomány (vaddisznó), az - kis amplitúdó késéssel ugyan - érzékenyen fogja érinteni a jogosultat, hiszen olyan, a "hatékonyságot" veszélyeztető, egyáltalán nem tervezhető tényezők léphetnek színre, mint a vadkárok, vagy akár a magas kockázatú állategészségügyi kérdések. 

A hosszútávú vadgazdálkodási szemlélet – amelyre a 20 éves vadászati ciklusban minden alapunk megvan – azt jelenti, hogy a vadgazdának az első intő jelnél, a saját érdekében, közbe kellene avatkoznia, hiszen ezért közvetlenül és közvetetten is ő a felelős. Tény, hogy ez nem minden esetben történt meg az elmúlt évtizedekben, hiszen Európa és hazánk szerte hallhattuk pl. a vaddisznó erős térnyerését és sűrűségének némely helyen robbanásszerű növekedését. Az intő jel az volt a hazai viszonyok között, hogy az első negatív visszacsatolások az elviselhetetlen vadkárokban kezdtek kiteljesedni, amelyet a vadgazdák (tisztelet a kivételnek) a vadkárok kezelésének a szintjén, és nem a vadállományok párhuzamos csökkentésével összhangban kezdtek el kezelni. Persze, vadgazdaként az is érthető, hogy a "van"-ból lehet gazdálkodni, de szakmai véleményem szerint az rendellenes dolog, hogy Magyarország szinte összes nagy- vagy vegyesvadas területén minden erőlködés nélkül 20-30 darabos szabadtéri vaddisznó terítékeket garantáltak vaddisznóhajtáson napjainkra. Ez volt a második intő jel.

Vendégszerzőnk: Kemenszky Péter

Ennek egyenes következménye most a harmadik: rengetegszer hallottuk, szinte közhelyként osztottuk egymással a mondatot, amely szerint "a természet majd megoldja ezt a kérdést". Nos, úgy néz ki, hogy itt a harmadik intő jel: az ASP. Az, hogy a járványügyi előírások szempontjából hogyan tud hatékony lenni egy vadgazdálkodó, az már nem szakmai, hanem állategészségügyi, járványügyi és gazdasági kérdés. Amikor a vírustörzs azonosításának védőzónájában teljes vadászati tilalmat rendelnek el, a vadgazda kénytelen feltenni a kezét, együttműködően tűrni a különböző intézkedéseket és közreműködni, ahol kell. Hatékony azonban itt már csak az előírt járványügyi protokoll és a hatósági eljárások lehetnek.

Mindenképpen fontos szakmai kérdés azonban, hogy az egyenlőre mentes területeken hogyan lehet a vaddisznóállományt hatékonyan csökkenteni, amely intézkedés a vírus terjedésének megállításában (lassításában) az egyik kardinális tényező.

Ki kell emelnem, hogy nem tudok és nem is akarok (így nem is fogok) olyan módszereket javasolni, sem támogatni, amelyek szakmaiatlanok, etikátlanok és távol állnak a meggyőződésemtől, noha kétség kívül hatékonyak lehetnének. Érdeklődéssel olvasom, hogy Nyugat-Európa egyes országaiban (Németország, Svájc) enyhítenének a feszes szabályokon a vaddisznó létszámának hatékony csökkentése érdekében, de ugyanakkor azt is látom, hogy a vadászok részéről - ahogy hazánkban is - ez ellenállásba ütközik a módszerek kiterjesztése tekintetében. Kétséget kizáróan ennek alapja a germán tőről fakadó, közös vadászati múltunk, még ha oly távol állnak is már egyes vadászati szokásaink egymástól.

Furcsának és megengedőnek találhatjuk, hogy pl. Svájc Luzern kantonjában a hosszú fegyvereket (vadászfegyverek) 18 év felett szinte korlátozás nélkül vásárolhatják állampolgárok, ugyanakkor nagyon szigorú szabály, hogy az ismétlő fegyverek tárjaiban vadászat során egyszerre csupán egyetlen lőszer lehet! Természetes, hogy az ezen szigorú keretek között szocializálódott vadászok nem a drónokkal való vadászatot preferálják a vaddisznó létszámának csökkentése esetében. Ahogy a németek sem a hőkamerás vadászatot helyezték első körben előtérbe, hanem a nagyvárosok peremein megjelenő, urbanizált disznókkal szemben az íjászokat hívták segítségül.

Ezzel a magyar vadászok jelentős része sincs másként. Noha az éjszakai "kommandós akciókra" minden bizonnyal jó páran kaphatók lennének, a vadászattal kapcsolatosan bevésődött és tanult viselkedési formáinkat legtöbben nem tudjuk és nem is szeretnénk egyik napról a másikra levetkőzni. Az a mondás, amely szerint a "kutyából nem lesz szalonna" véleményem szerint fordítva is igaz ebben az esetben: a hatékony problémamegoldást  - jogalappal és meggyőződéssel - kizárólag a szakmánkon belül, vadgazdálkodási megoldásokkal kell és lehet orvosolnunk a saját magunk által felállított normák mentén. Mi, vadászok, kizárólag "erre vagyunk kiképezve". A vadászati nyomást (most nem a társas vadászatok ideje van) az egyéni vadászatok tekintetében - megfelelő kontroll mellett - a végtelenségig lehet fokozni a fiatal (területtel nem rendelkező), nem régóta vadászó lelkes vadásztársaink aktív részvételével.

A tapasztalataink szerint a kiülések számának növekedésével nő az elejtések száma, csökken a vaddisznó létszáma, járulékosan a vadkár is. Somogy megyében a hatóság a disznó éves terítéke esetében a jóváhagyott tervekben előírja a kocák minimum 30 %-os arányát, amely intézkedés ugyancsak egyértelműen a létszám csökkentését célozza. Ezen felül a vaddisznóra éjszaka, sőt fegyverlámpa használatával is lehet vadászni, hovatovább egész éves vadászati idénye van a fajnak. Azt gondolom, hogy drónok, hőkamerák és infra céltávcsövek nélkül is olyan tágas a vaddisznó létszám csökkentési lehetőségeinek jogszerű palettája, hogy amennyiben a vadgazda élni kíván vele, bizonyosan tud is a jövőben, ha akar.

A tét sokkal nagyobb lehet, mint azt gondoljuk. Ma még az ország jelentős részén nem tudjuk pontosan, mi is az ASP. Ugyanakkor az Észak-magyarországi kollégáim szemében látom azt a komoly aggodalmat, amelyet a vaddisznó, a magyar vadgazdálkodás iránt teljes felelősséggel éreznek. Fontos és nem elhallgatható adalék, hogy mindezek eltörpülnek az ASP negatív gazdasági következményei mellett, de kétség kívül nekünk a saját hivatásunk, szakmánk a legfontosabb.

Kemenszky Péter, okleveles vadgazdálkodási szakmérnök, vadászati szakértő, az OMVK Somogy megyei titkára.

A témában megjelent, korábbi cikkeink:

Hatékonyság vs etika – Bárándy szerint van különbség vadászat és vadkárelhárítás között

Hatékonyság vagy etikus vadászat