hírek OMVK hatvani múzeum főtitkár Jámbor László Bajdik PéterMódosította alapszabályt és az Országos Magyar Vadászkamara rendkívüli küldöttgyűlése, így elhárult minden akadálya a hatvani vadászati múzeum átvételének. A testület megválasztotta az új főtitkárt is.

 

A rendkívüli küldöttgyűlést elsősorban a Kárpát-medencei Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeummal kapcsolatos, leginkább adminisztratív jellegű módosítások elfogadtatása miatt hívta össze Jámbor László elnök. Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy az állam térítésmentesen a Kamara kezelésébe adja a hatvani múzeumot. (A tulajdonba adást kezdeti támogatása visszavonása után az ellenzék megakadályozta.)

A múzeum jelenleg a hatvani önkormányzat tulajdonában álló cég kezelésében van, ez a vállalat koordinálja a 3,2 milliárd forintos, uniós forrásból finanszírozott felújítást. Jámbor László expozéjában elmondta: a működtetés jogát az önkormányzati cégtől veszik át, azonban a kötelezettségvállalások fenntartása 2019 közepéig tart, így addig a kamara részese lesz a kivitelező konzorciumnak. Jámbor szerint minden feltételnek megfelel a múzeum, kivéve a projekt árbevételre vonatkozó kitételének – ám ez nem von majd maga után szankciót. 

hírek OMVK hatvani múzeum főtitkár Jámbor László Bajdik Péter

Az átvétel jogi környezetének megteremtése érdekében a küldöttgyűlés módosította az OMVK alapszabályát. E napirendi pont tárgyalások vetődött fel: az elnök munkáltatói jogköreit is korlátozni kellene úgy, hogy a Kamara főtitkárát a jövőben csak közgyűlési határozatot követően menthesse fel. (A kamara korábbi főtitkárát, Pechtol Jánost a nyár folyamán Jámbor a munkáltatói jogok gyakorlójaként mozdította el a helyéről - akkor ebből komoly feszültség keletkezett, mivel a főtitkárt csak a küldöttek választhatják meg.) A következő küldöttgyűlésen térnek vissza a kérdésre, akkor kerülhet az alapszabályba, hogy az elnök a kinevezéshez és a leváltáshoz is a közgyűlés beleegyezését kell, hogy kérje.

A küldöttek döntése értelmében a Kamara nonprofit Kft-t alapít a hatvani múzeum működtetésére.

A korábbi bejelentésekkel és várakozásokkal szemben – jelentette be hivatalosan is Jámbor László – jövőre nem emelkedik 20 ezer forintra az éves vadászjegy ára, noha a Kamara és a Védegylet ezt akarta elérni. Az előzetes elképzelések szerint az így befolyó plusz bevételt – 650 millió forintot - a vadgazdálkodási alapba forgatták volna, amiből a vadászatra jogosultak valósíthattak volna meg fejlesztéseket. Az alap pályázatait már szeptember végén kiírták, igaz, csak 200 millió állt rendelkezésre. Az emelés elmaradása miatt ezzel a pénzzel és egyéb, átcsoportosított forrásokkal összesen csak 500 millió forint kerül a vadgazdálkodási alapba jövőre. Jámbor megjegyezte: az agrártárcánál elkészült a szükséges jogszabály-módosítás, azonban végül mégsem született döntés.

hírek OMVK hatvani múzeum főtitkár Jámbor László Bajdik Péter

Az OMVK új főtitkára, Bajdik Péter

A küldöttgyűlés végül elsöprő többséggel megválasztotta Bajdik Pétert főtitkárnak. Bajdik eddig az agrártárca vadgazdálkodási tájegységi főosztályát vezette, részt vett az elmúlt évek vadászattal kapcsolatos jogalkotásában.

(Fotó: OMVK / Földvári Attila)