A hosszútávúszókat a Balatonon és a szinkronúszókat a Városligetben kellett óvni a vadmadaraktól. Ebben segített Gasztonyi Dániel mestersolymász madaraival.

A balatonfüredi és városligeti madarak ma már nem egyszerűen hozzá vannak szokva az ember közelségéhez, de egy-két jó falat reményében keresik is a kapcsolatot. Épp ezért kellett felkészülni – pontosabban megelőzni –, hogy a vízes világbajnokság alatt a sportolókban lássák a potenciális adakozókat – írja a zoom.hu.

Gasztonyi Dániel mestersolymász július közepe óta nem sokat aludt. A Kiskunfélegyháza mellett élő férfi minden reggel hajnali három körül kelt indult Balatonfüredre, ahol a nappalok többségét töltötte. Az volt a feladata, hogy megtisztítsa a terepet a madaraktól, mielőtt a sportolók megjelennek, hogy a versenyek alatt minden zökkenőmentesen menjen, és ne fordulhasson elő, hogy az úszóknak kényelmesen tollászkodó kacsákat kelljen kerülgetniük, vagy gyereküket védő hattyúk csípéseit kelljen kiállniuk.

Miután Balatonfüreden véget értek a versenyszámok, a Városligetben kellett az ott élő, elszemtelenedett tőkés récéket kordában tartania. 

A vizes vébé környékeit uraló madarak rengeteg kockázatot jelenthettek volna, ha nem kezelik a helyzetet, és ha nincs mellette szerencséjük is a szervezőknek – mondta Gasztonyi. Van egészségügyi kockázata a dolognak, tudni kell ugyanis, hogy a récefélék (mint a hattyú is) úgy táplálkoznak, hogy szeretik a csőrükkel átszűrni a posványos vizet, és ha mindehhez hozzávesszük, hogy nagyon messzi tájakról jöhetnek, a legkülönfélébb kórokozók lehetnek az ürülékükben. Annak súlyos következményei lehettek volna, ha egy csapat réce éppen akkor könnyít magán, amikor versenyzők tucatjai úsznak mögöttük. De a gyerekét védő hattyú tényleg agresszív tud lenni, és ilyenkor nem rest az embernek is nekiugrani. “Egy-egy szám kétségtelenül izgibb lett volna, de jól megvoltunk nélküle is” – mondta a solymász.

Gasztonyit a vizes vébé szervezői még jóval azelőtt keresték meg, hogy az építkezések elkezdődtek volna, szóval még bőven időben elkezdték felmérni, mik okozhatnak problémát.

“Volt egy félszünk Balatonfüreddel kapcsolatban. A nemzeti parkosok jól rám ijesztettek, amikor azt mondták, hogy a vébé helyszíne egy európai jelentőségű hattyúvedlőhely. És eleinte valóban rengeteg hattyút láttunk ott” – mesélte. A hattyúkkal rengeteg probléma van ebből a szempontból, mert a befogásukat nem engedélyezik, a ragadozómadaras riasztást el lehet felejteni, mivel az egyik legnagyobb röpképes madárról van szó, a petárdák pedig a kutyásokat is megőrjítették volna.

Nagy szerencséjük volt a szervezőknek, ugyanis az építkezéssel járó nyüzsgés miatt a madarak többsége magától arrébb ment. Így is maradt azért körülbelül 250 kacsa és húsz hattyú, amelyek ragaszkodtak a vízfelülethez. Ők először elfoglalták a tribün alatti részt, mert az megfelelő éjszakázó hely számukra. “Felfedeztük, hogy két ragadozó is át szokott iszkolni a területen, mert az útjukba építették a vébé egységeit. Egy rókáról, illetve egy vidráról van szó. Őket igyekeztünk a szolgálatunkba állítani, hiszen tőlük félnek a madarak.” Az akció lényege: a megfelelő időpontokban bizonyos helyekhez szoktatták a ragadozókat néhány jó falattal. Már a jelenlétük is kiűzte az állatokat a tribünök alól.

Azonban új tervre is szükség volt, hogy arról a vízfelületről is kiűzzék őket, ahol az úszók versenyeznek. “Más eszközünk nem lévén, csónakokból piszkáltuk őket. Itt semmi komoly dologra nem kell gondolni, nem ijesztettük halálra őket, csak éppen annyi kényelmetlenséget okoztunk nekik, hogy ne tudjanak nyugodtan tollászkodni. Ha pedig egy kicsit eltávolodtak, meg is jutalmaztuk őket, finomabbnál finomabb ételeket adtunk nekik.” A dolog aztán olyan jól működött, hogy a verseny utolsó két napjában csónakba se kellett már ülniük, az is elég volt, ha a kacsák meglátták Gasztonyit a parton, és illedelmesen átvonultak a kijelölt területükre.

A Városligetben simábbnak tűnt a helyzet, a tőkés récék nagyját sikerült kitessékelni a fontosabb vizekről. Itt is ugyanaz volt taktika, mint a Balatonnál: addig szekálták őket, amíg el nem költöztek a fölső tóba. “Egy-két renitens azért akadt, közülük hármat csapdával befogtunk és elszállítottunk. Most ideiglenesen nálam laknak, kaptak egy-egy röpdét, ismerik egymást, kapnak enni, béke van.”

A legnagyobb problémát végül az jelentette, hogy egyik reggelre érthetetlen módon az egyik lelátó tele lett ürülékkel. “Nem tudtuk megmondani, milyen madár felelhet érte. Aztán, amikor itt ücsörögtünk másnap napkelte előtt, azt vettük észre, hogy a fények miatt lepkék ezrei árasztják el a területet. Ahogy pedig kezdett világosodni, dolmányos varjúk és csókák tucatjai jelentek meg, hogy táplálkozzanak, úgyhogy egyszerűen csak lejjebb kellett venni a világítást."

Gasztonyi elégedett a vébé lebonyolításával. A Városligetben csak két-három réce rendetlenkedett az ötvennél is többől, a Balatonnál pedig összesen nyolcan randalíroztak. “Egy fotót persze felkapott a sajtó, amin egy réce úszott a versenyzők előtt. Láttuk, figyelemmel kísértük, de mi sem ugrabugrálhattunk mindenhol. Az úszók miatt nem motorcsónakozhatunk keresztül-kasul a vízen.”

A többi madár elkergetésére használt sólymokat végül sehol nem kellett bevetni, a Városligetben ugyanis szinte minden "civil" madár tudta a helyét, Balatonfüreden pedig kiskacsák születtek, amikre nem ereszthették rá a ragadozót. Az fel sem merült, hogy akár egyetlen állatot is elpusztítsanak.

(Fotó: zoom.hu)