hírek vadgázolásAz amerikai szövetségi államok többségében az autósoknak joguk van hazavinni azt a vadat, amelyet elütöttek. Magyarországon ezt senki nem próbálja meg, ugyanis lopásnak számít.

 

Már több mint 27 amerikai államban teszik lehetővé a törvények, hogy az emberek hazavigyék és – ha ahhoz van kedvük – megegyék azokat az állatot, amiket elütöttek vagy az út szélén találtak holtan – írja az Index.

A törvény kritikusai amiatt aggódnak, hogy az így megszerzett hús egészségtelen és különböző betegségeket okozhat. Továbbá arra is figyelmeztetnek, hogy biztosan lesznek olyanok, akik – visszaélve a lehetőséggel – így szeretnének ingyen húst az asztalukra, és szándékosan halálra gázolják az úttestre tévedő állatokat.

Állatvédők szerint ez a húsfogyasztás legártalmatlanabb módja, míg mások azért üdvözlik a különös szokást, mert így olyan területeken is megtisztítják az utakat, ahol egyébként ritkán járnak takarítógépek. 

A portál szavazásra is bocsátotta a kérdést: a magyar autósok megennék-e, amit elcsaptak. A – nem reprezentatív – szavazás végeredménye: kétszer annyian vannak, akik bizony hazavinnék a vadat az út széléről.

hírek vadgázolás

Nekik (is) üzenjünk: semmiképp ne tegyék! Magyarországon ugyanis a vad az államé, amelynek kezelését, gondozását a vadászatra jogosultakra, vagyis a vadásztársaságokra ruházza át. Aki egy vadgázolást követően magával viszi az állat tetemét, az lopást követ el – akár milliós értékben is, függően a vad fajától, trófeája minőségétől.

Emellett érdemes észben tartani: a vad épp úgy meg tud betegedni, mint bármely más élőlény. Az avatatlan, tanulatlan szem könnyen átsiklik a belsőségek olyan elváltozásain, amelyek a vadászok számára egyértelműen jelzik: az adott vad húsa fogyasztásra alkalmatlan. (A vadászengedély megszerzésének feltétele egyebek mellett, hogy a leendő vadász meg- és felismerje a legjellegzetesebb vadbetegségeket és azok tüneteit a zsigereken.)

Természetesen ugyan ezen szabályok érvényesek azokra is, akik rendelkeznek vadászjeggyel. Ugyanis a vadgázolás, még ha vadász teszi is, nem vadászat, vagyis nem veheti birtokba a vadat.

hírek vadgázolás

Vadgázolás esetén mindenképp értesíteni kell a területileg illetékes vadásztársaságot, és annak hivatásos vadászát. Azt azonban könnyű belátni, hogy ez a feladat sem a sofőrnek, de még a rendőrségnek sem olyan egyszerű. Március elején a szon.hu arról adott hírt, hogy a rendőrség és a vadászok összefogásával olyan applikációt alkottak, amely percekre rövidítheti az időt, amíg a hatóság kideríti, ki az illetékes, hivatásos vadász. Azapplikációnak – a Vadgeo SzSzB-nek – köszönhetően a rendőrség Tevékenységirányítási Központjában azonnal tudják, hogy kit kell értesíteni.Ugyanis a hivatásos vadász feladata, hogy a még élő vadnak megadja a kegyelemlövést, aztán pedig elszállítsa a területről az elpusztult állatot.

Jámbor László, az OMVK elnöke a kezdeményezés kapcsán elmondta: példaértékű az összefogás, és reméli, hogy más megyék is követik majd a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei példát. Ugyanakkor utalt arra is, hogy ilyen összefogás kell majd ahhoz is, hogy sikeres legyen hazánkban a 2021-es vadászati világkiállítás.