Az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöksége tavaly nyáron közölte, hogy júlis 27-től 2021. december 31-ig Kovács Zoltán volt kormányszóvivőt, a 2021. évi "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításért felelős kormánybiztost bízzák meg a Nimród Vadászújság főszerkesztői feladataival.

 

Hogy ezért Kovács Zoltán részesül-e díjazásban, az az akkori hírekből nem derült ki, a kormánybiztos vagyonnyilatkozat azonban árulkodik.

A kormany.hu-n közzétett dokumentumok szerint havi bruttó 500 ezer forintot kap Kovács Zoltán főszerkesztőként. Ez - kedvezmények érvényesítése nélkül - 332 500 forintos havi nettó fizetést jelent.

Kommunikációs államtitkárként emellé még havi bruttó 1,29 milliós, vagyis nettó 862 ezres fizetést kap. Amennyiben a jövőben nem történik változás, 2021 végéig közel 1,2 millió forintból gazdálkodhat Kovács Zoltán. 

A most leadott vagyonnyilatkozata egyébként nem árulkodik sok változásról. Továbbra sincs ingatlan a saját nevén, még mindig megvan a 2008-ban vásárolt Ford Mondeója. A készpénz-állománya azonban gyarapodott, a korábbi 8 millió forint után most 9 milliót írt be.

Gazdasági érdekeltségeiben sem volt változás, kültagként érdekelt a debreceni székhelyű Unicornus Bt-ben. Munkavégzéséhez egy Skoda Kodiaq típusú személyautót (korábbi nyilatkozatában még egy Opel Antara-t tüntett fel), egy iPad Pro-t és egy iPhoneX Pro-t kapott.

(Forrás: privatbankar.hu)