Ha egy vadfajra vadászati nyomást helyezünk, de nem ritkítjuk a rá vadászókat, könnyen eltűnhet az erdeinkből.

Rég nem igaz már, hogy a ragadozó és a préda mennyisége szabályozza egymást a természetben. Ezért kell beavatkozni - állítja Kemenszky Péter, Somogy megyei vadászkamara titkára, akinek közreműködésével idén július elején 163 dúvadat vittek terítékre a megyei vadászok. Erről is kérdeztük a szakembert.

– Ki vagy mi dönti el, mi számít az erdőben dúvadnak és mi nem?

– Az egyértelmű, hogy a vadászat, a vadgazdálkodás szempontjából vannak kártevők, és vannak hasznos vadfajok - utóbbiakat trófeájuk, gyors röptük vagy a húsúk miatt tartjuk hasznosnak. Az, hogy mely fajokra vadásszuk, nem most dőlt el, hanem évszázadokkal ezelőtt, ez a vadászati hagyományunk szerves része. Ezeket hívjuk hasznos apró- és nagyvad fajoknak. Hasznos apróvadfajaink a fogoly, a fácán a mezei nyúl, vagy a vízivad fajaink. Káros vadfajnak, vagy dúvadnak hívtuk azokat, amelyek ezek szaporulatára, fészekaljára, költőhelyére káros hatással vannak - kivéve a védett ragadozókat, azokat nem sorolhatjuk ide. Ezeket hívjuk dúvadnak, de ezt a kategóriát is már csupán szleng-ként használjuk, ma valójában szárnyas kártevőkről és szőrmés ragadozókról beszélünk. Vagyis nem mi döntöttük ezt el, hanem ebbe születtünk bele, ezt tanultuk.

Kemenszky Péter

– Miért van szükség a dúvadlétszám csökkentésére? Az iskolában úgy tanultuk, hogy a ragadozó és a préda populációja szabályozza egymást. Ha sok a nyúl, sok lesz a róka, ha viszont a nyúl létszáma lecsökken, ennek hatására csökken a rókáé is.

– Ez populációdinamikailag, matematikailag és statisztikailag még akár meg is állhatná a helyét. Annyit azért hozzá tennék, hogy egy egészséges, épelméjű róka egy egészséges, felnőtt nyulat meg se próbál a nyílt mezőn elkapni. Vagyis az nem igaz, hogy a róka befolyásolná a felnőtt nyúlpopuláció létszámát. Viszont az, hogy a fajok egyik részét intenzíven vadásszuk, hasznosítjuk, gazdálkodunk velük - egy részét pedig ez nem érinti, előnyt ad az utóbbiaknak. Márpedig a fajok nagyobbik része ilyen - hiszen a vadfajok elenyésző része vadászható csupán Magyarországon. A védett és a vadászható fajok között azonban akad egy szűk mezsgye: pl. az uniós csatlakozásunknak kimondottan nyertesei - a szarka, a szajkó és a dolmányos varjú. Korábban ezek a fajok is dúvadnak számítottak, egész évben lehetett gyéríteni a létszámukat, 2004 óta azonban rájuk is érvényes az EU madárvédelmi előírása, amely értelmében minden madárfajt védelem illet meg az utódnevelési időszakában. Ennek köszönhetően innentől korlátozottan, csupán július 1. és február utolsó napja között vadászhatóak. Épp a tavaszi időszakban nem, amikor a fészekaljaikat nevelik és végzik a legnagyobb rablást, pusztítást az általunk hasznosnak ítélt vadfajok körében – vagyis, ezen fajok védelme szerintünk (vadgazdák szerint)indokolatlan és oktalan. Ma, ha tavasszal - amíg kicsi a takarás - Siófoktól Barcsig átlósan keresztülutazzuk Somogy megyét, útközben garantáltan több dolmányos varjút fogunk látni, mint fácánt. A fent említett védelem többek között így hatott az apróvad fajaink létszámára. Ezen felül a vadászatra jogosultak az utóbbi években kezdték elhanyagolni a hivatásos vadászok számára a dúvad jelek kifizetését, amely azt eredményezte, hogy ma ezeknek a fajoknak az egyedeiből rettentően sok van. Nem csak Somogy megyében, hanem az egész országban.

– Forintosítható ez a károkozás?

– Egyrészről nem, azonban érzékelhető, mérhető a hatása. Sok tényező játszik itt közre a szárnyas kártevők mellett: a passzív vadászati hozzáálláson túl a nagy táblás, intenzív mezőgazdasági művelés, a nagyfokú vegyszerhasználat, azon belül is a talajfertőtlenítés, a gyom – és rovarirtás, a tarlók azonnali behántása. Az eredmény pedig: az apróvad állomány vészesen lecsökkent. Ha nem is forintosítjuk a kárt, de nem vadászunk apróvadra. 40 évvel ezelőtt Somogy megye még kimondottan apróvadas adottságú megye volt, mára az egyik legjobb adottságú nagyvadas. Szép lassan felmorzsolódott az őshonos fogoly (felbecsülhetetlen kár, ha nem is forintosítható), eltűnőben a fácán, és a terítékét tekintve a legritkább vadfajunk Somogyban a mezei nyúl lett. 16 ezer vaddisznóval szemben egy évben csupán 250 mezei nyulat lövünk ezen a 605 ezer hektáron, ami a megye területe. Ez tragédia. Másrészről akkor lenne kimondottan forintosítható, ha a természetvédelem a szárnyas kártevők védett fajokban okozott kártételét monitorozná (azok eszmei értékének figyelembevételével), például felmérnék a szajkónak és a szarkának az énekesmadár-fészek fosztogatását, predációját. Ott lehetne forintosítani - óriási lehet a kár.

– A szőrmés ragadozóknál is ugyanez a helyzet?

– A három legjelentősebb (és vadászható) szőrmés ragadozónk a róka - ennek a létszáma a legsűrűbb -, a borz és az aranysakál. Az állománysűrűség területenként persze változhat. Somogyban van olyan terület, ahol a legnagyobb sűrűségben már az aranysakál fordul elő szőrmés ragadozóként, van, ahol a borz. Ezeknek a fajoknak a kártételével nap mint nap találkozunk, ha máshol nem, a médiában az urbanizált rókák megjelenésével keltett közhangulat által. Ma már bármelyik megyeszékhely belvárosában lehet rókát fotózni - ha valaki szemfüles. Ugyanígy tetten érhető nap mint nap a kiskertekben, mezőgazdasági területeken megjelenő, szinte abszolút nem vadászott borz. Ráadásul ő nyár elején szívesen áttér növényi táplálékra és egész őszig – ragadozóként - képes monogasztrikusan táplálkozni, például szinte csak kukoricát fogyasztani. Óriási károkat okoz - miközben a vadászhatósága is mindeddig részleges volt. Kinek kell a vadkárt fizetnie? Honnan jött a zárt kertbe a borz? Kinek a tulajdona a természetben élő vad? Ezek napi kérdések, amelyekre a válaszokat tőlünk, szakemberektől várják.

– Miért nem szabályozza az ökoszisztéma önmaga a ragadozópopuláció számát? Miért nő a predátorok száma, ha nincs apróvad?

– Önszabályozó ökoszisztémát egyet tudnék mára már elképzelni, - bár ez tudományosan nem megalapozott - jelenleg a világon: Csernobilt és környékét. Az egy önszabályzó rendszer lehet. Az állatok szaporodnak, predátor és préda kapcsolatok, táplálékláncok alakulnak, populációdinamikai összefüggések érvényesülnek, egyensúlyi állapotok állnak be. Mindez azért lehetséges, mert az ember már 30 éve nem tette be oda a lábát. Amikor hasznosítunk egy vadfajt, amikor egyéb természeti erőforrásokat használunk, akár megújulókat is, mint az erdő, élőhelyeket vonunk el (hiszen az erdőfelújításokat kerítjük), fajokat regulázunk meg – az már nem önszabályozó rendszer, az egyensúly nem tud magától beállni. Ráadásul vannak opportunista ragadozók. A borz az említett módon átáll növényi táplálékra, a róka elkukázik bármelyik külvárosban, vagy a városszéli, be nem kerített telek teraszáról eszi a macskatápot, az aranysakál pedig kimondottan opportunista faj, amely éppen ott és abból a forrásból sikeres, amely a rendelkezésére áll. Legyen az növényi eredetű táplálék, dög, nagyvad szaporulata vagy sebzetten elmaradt nagyvad.

– Mekkora Somogyban a szőrmés ragadozók populációja?

– Változó halmaz. A statisztikákból egyre inkább az tűnik ki, hogy a megye egyes részein a róka erősen szorul vissza, ezzel párhuzamosan az aranysakál létszáma, sűrűsége, elterjedési területe a megyében (országosan is) nő. A kettő hatással van egymásra, ahogy a csúcsragadozó és a második vonalas ragadozó hatással van egymásra. Helyenként extrém mértékű az aranysakál sűrűsége.

– Mit jelent az extrém sűrűség?

– Egy matematikai paradoxont tapasztalunk: minél többet ejtünk el aranysakálból évente, annál több van a területeinken. Ez annyit jelenthet, hogy valójában sokkal többen vannak, mint amennyit mi elképzelünk. Minden évben többet lövünk - négy éve még 650 egyed került terítékre, tavaly 1420. És ez a folyamat nem állt meg, egyre több van, és nem tudjuk megmondani, hogy pontosan mennyi.

– A dúvad gyérítési akció milyen eredményt ért el?

– Ez egy ragadozó gyérítési program része, de valóban csupán egy akció. Két éve közel 100 darab ragadozót tettünk terítékre, 2016-ban 360-at, idén 163-at. A lényeg azonban nem ez. Rá szeretnénk világítani, hogy az a terület, ahol 47 darab rókát lehet lőni egy vadásznak egy hét alatt, ott annyira elhanyagolt a ragadozó-gazdálkodás, hogy az minden képzeletet felülmúl. Nem az a lényeg, hogy ezt a 47 rókát elvettük onnan, mert pár héten vagy hónapon belül visszatöltődik a vákuumhatásnak megfelelően - ugyan annyi lesz a róka, mint előtte. Az a lényeg, hogy ezekkel a ragadozógyérítési hetekkel rámutassunk arra: ezt nem kampányszerűen és nem egy hétig kell csinálni, hanem ez egész éves feladata a vadgazdáknak. A mezőgazdaságra, mint természetes élőhelyre nekünk, vadászoknak, nincs, vagy kevéssé van ráhatásunk, a ragadozókra viszont tudunk hatással lenni.

– Mennyi értelme van egy ilyen akciónak, amikor a szomszéd megyék nem csatlakoznak?

– Nem csak a szomszéd megyével van gond,(bár Baranya megye szintén éllovasa a témának) de ha a szomszéd vadászterület sem csatlakozik, onnan már fel is telik egy-két hét múlva a predátor populáció. Épp ezért arra próbálunk rávenni minden vadgazdálkodót, hogy csatlakozzanak. A hivatásos vadászok évek óta nem gyérítenek dúvadat, nem lőnek dolmányos varjút, mert nem fizették ki nekik a lődíjat. Most, az új vadászati törvénybe ismét bekerült, hogy a ragadozógyérítés kapcsán a hivatásos vadásznak kötelező ezt kifizetni. Ez nagyon jó intézkedés, sokat is várunk tőle. Elindulhatna egy ilyen – egyébként az én gyermekkoromban még teljesen természetes - szenvedély újra: rendszeresen „dúvadazzunk” a hasznos vadfajaink érdekében, ne csak a vaddisznó és a gímbika, és ne csupán a szórón és a lámpával való vadászat legyen a vadászok fókuszában. Tartsuk azt a társunkat ügyes vadásznak, aki dolmányos varjút ejt el, mert ahhoz – higgyék el a kedves olvasók - igazán vadásznak kell lenni, az az egyik legnagyobb tudomány!