Orvvadászokat fogtak el helyi vadászok segítségével az igali rendőrök Büssü határában december 29-én.

 

Három büssüi lakos négy agárral éppen akkor fogatott meg egy őzbakot, amikor a Kerekesmenti Vadásztársaság két tagja egyéni apróvadvadászaton vett részt a falutól mintegy 500 méterre. A vadászok az őz kétségbeesett sírására és a kutyák gazdáinak buzdító kiabálásaira lettek figyelmesek, így azonnal hívták a rendőröket.

A kutyák az őzet elevenen tépték szét, a helyszínre érkező hivatásos vadász szerint az őznek nyílt mellső lábszártörése mellett számtalan harapott, tépett sebe keletkezett, valamint belső sérülései is voltak – haláltusájában kiadott vészsirámát hallották meg a vadászok.

Kemenszky Péter, a vadásztársaság elnöke elmondta: Büssü környékén aggasztó állapotokat tapasztalnak évek óta, az illegális agarászat, a fa és terménylopások mindennaposak, a mező-, erdő-, és vadgazdálkodás ellehetlenedett, a közbiztonság kritikán aluli. Elmondta: akármennyi vadat űző kutyát ejtenek is el a környékbeli társaságok területein, mindig újabbak érkeznek. A kutyák nincsenek beoltva, chippel sem rendelkeznek. A vadászok úgy érzik: az önkormányzatot a kérdés hidegen hagyja. 

Kemenszky hozzátette: sokszor név szerint ismerik az elkövetőket, de jövedelemmel nem rendelkeznek, nemegyszer kiskorúak, nehezen vonhatók felelősségre. Egyes területrészeken a vadászati berendezéseket kameravédelemmel kellett ellátni, mert azokat is ellopták. A társasági elnök elmondta: a környező vadásztársaságokkal együtt a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányságtól fognak rendkívüli segítséget kérni az elborzasztó állapotok felszámolására.

A sértett vadásztársaság képviselője orvvadászat és állatkínzás miatt feljelentést tesz a Kaposvári Rendőrkapitányságon.

(Képünk illusztráció)