hírek vadvilág vízimadár etetés Magyar Madártani EgyesületA pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Épp ilyen a vízimadarak jószándékú, de hihetetlenül káros etetése. Mutatjuk, miért gyilkosság, amit életmentésnek gondolunk.

 

A tapasztalatok alapján az alapvetően jó szándékú emberek nincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak teljesen felesleges etetésének – bármennyire nem szeretnénk is ezt hallani – semmi köze a madarak segítéséhez.  Éppen ellenkezőleg, tömegesen sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli pusztulásra az állatokat – hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani Egyesület.

A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakétól. Ezért etetésük:

  • a hónapok, sok madárnál akár évek óta tartó, egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen "táplálék" diéta megbetegíti a madarakat, ezek egyik formájának külön neve is van ("angyalszárny-betegség");
  • a mesterségesen fenntartott táplálékbőség kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést;
  • növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót és az ebből is eredő sérülésveszélyt;
  • önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz;
  • elősegíti a fertőző betegségek terjedését, ami különösen a madárinfluenza kapcsán jelent óriási kockázatot;
  • szennyezi a környezetet, növeli a vizek szervesanyag-terhelését és az ebből eredő eutrofizációt ("elmocsarasodás");
  • növeli a fajok közötti hibridizációt;
  • rontja a madarak társadalmi megítélését, növeli az ember-madár konfliktushelyzeteket;
  • a közvetlen fizikai érintkezés ránk, emberekre nézve is veszélyt jelent.

A vízimadarak etetése öngerjesztő problémaspirálként jelentkezik:

  1. az etetés többnyire nyáron kezdődik, amikor az emberek keresik a hűsítő víz közelségét, így a madár-ember találkozások száma is nagyobb;
  2. az itt etetett madarak ősszel nem vonulnak el;
  3. így az emberek látják a „sok szegény, éhes”, valójában lusta vagy már beteg, röpképtelen madarat, ezért tovább etetik őket;
  4. a fagyok beköszöntével a madárlétszám a vonulásukat, kóborlásukat az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt megszakítókkal folyamatosan nő;
  5. ez tovább erősíti az emberek etetési hajlamát, aktivitását;
  6. amit helyenként sajnos a járókelőket hamis információkkal megtévesztő kacsaetető automatákat kihelyező vállalkozások is erősítenek (holott az ezekben felkínált táplálék ugyan olyan felesleges, értéktelen és viselkedéstorzító hatású, mint az összes többi), pusztán a bevételszerzés érdekében, viszont a madarak és az emberek kárára;
  7. az etetőhelyek mesterségesen fenntartott táplálékbázisa közelében évről évre több madár költhet;
  8. így nő a nyári kunyerálók száma és immáron több madárral kezdődik újra a folyamat.

Az Egyesület szerint az embereknek kiszolgáltatott madarak épp olyanok, mint a gyerekek, akiknek járókelők „szeretet” címén csokit, chipset, popcornt adnának az udvaron, a játszótéren. A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a vadon élő állatoknak nem a "szeretetünkre", hanem értő, a saját szabályaik szerint élni hagyó, szemlélődő tiszteletünkre van, lenne szükségük. Éppen ezért a vízimadarak esetében soha, sehol, semmivel ne etessük őket.

hírek vadvilág vízimadár etetés Magyar Madártani Egyesület

Az etetés kapcsán leginkább érintett hattyú-, réce- és lúdfajok változatos, alapvetően zöld növényi részekből: füvek, levelek, hajtások, gyomok, vízi- és kultúrnövények magjából álló táplálékukat a gyepeken, szántókon legelészve, nyáron a víz felszínéről és a víz alatt is keresgélve szerzik meg.

Az etetőhelyeken szintén nagy számban megjelenő szárcsák és vízityúkok jobban kötődnek a víz közelségéhez, ahol főleg rovarokat, csigákat, kisebb részt növényi részeket szedegetnek.

Ezeknek a vízimadaraknak közös jellemzője, hogy számukra a víz nem csak táplálkozó-, de a szőrmés szárazföldi ragadozóktól védett pihenő-, fürdő-, ivó, mindenekelőtt pedig szinte egyedüli, biztonságos éjszakázóhelyet jelent. Ragadozó és dögevő táplálkozásuk miatt a sirályok kissé kevésbé kiszolgáltatottak, mivel képesek parlagi galamb módjára épületeken, hidakon éjszakázni, télen pedig szívesen időznek hulladéklerakókban, ahol a kidobott szerves hulladékot eszik, de fürdő- és ivóvízre nekik is szükségük van.  

Ebből következik a vízimadárfajoknak az az alapvető túlélési szabálya, mely szerint a közelgő fagyok és a talajt takaró hó elől mindenképpen fagy- és hómentes területekre kell húzódniuk.

Miközben a fagy és a hó a vízimadarak életterét teljesen lakhatatlanná teszi számukra, addig az énekesmadár-etetők madarai számára a fák, bokrok és magas gazosok kínálta élőhely a legkeményebb fagyok és vastag hótakaró esetében is élhető marad. Többek között ez az alapvető különbség az egyik oka annak, hogy míg a hagyományos etetők nem veszélyeztetik az ezt látogató fajokat, addig a vízimadarak etetése közvetlen életveszélybe sorolja az érintett madarakat.

A legeléssel megszerezhető változatos növényi táplálékkal szemben a vízimadarak etetése túlnyomórészt kenyérrel történik. Ennek következtében az etetőhelyeken a madarak heteken, hónapokon, de akár éveken át is ezen az egyoldalú diétán élnek, mivel akár teljesen felhagynak a természetes táplálkozással.

hírek vadvilág vízimadár etetés Magyar Madártani Egyesület

A vízimadár-etetés legszomorúbb következménye, hogy élettanilag és viselkedéstorzító hatását tekintve különösen hátrányosan hat a fiókákra. A szüleiket a nyári etetőhelyekre is követő és utánzó, még repülni sem tudó, tehát jócskán fejlődésben lévő fiatalok a nem megfelelő táplálék miatt visszafordíthatatlan csont- és tollnövekedési rendellenességet szenvednek el, ami röpképtelenséget, közvetve vagy közvetlenül pedig a madár elhullását okozza. Az etetéssel elkényelmesített, tapasztalatlan fiatalok a tél közeledtével nem vonulnak el, ami újabb veszélyforrást jelent számukra. 

A többségében közepes és nagytestű, erős testalkatú vízimadárfajok felnőtt példányainak nincs állományszintű ragadozója. Ezeknél a madaraknál tojás- és fiókakorban magas a zsákmánnyá válás esélye, a kifejlett, röpképes egyedek elsődlegesen a szélsőséges téli időjárásnak, a fagy és a hó előli elvonulás szabálya be nem tartásának esnek áldozatul. Az etetés éppen ezt az ösztönös túlélési viselkedést kapcsolja ki.

Az elkényelmesedő madarak a közeledő rosszidő-frontot érzékelve sem húzódnak délebbre (miközben az énekesmadár-etetők vendégei ezt megteszik), még akkor sem, amikor a befagyó vizeken egyre kisebb szabadon maradó vízfoltokra szorulnak vissza.

Ezeknek a lihogónak nevezett „kacsalékeknek” az a veszélye, hogy a vízen úszó madarak keltette mozgás hatására a víz a fagyhatárt elérve sem tud megszilárdulni. Éjjel aztán, amikor a madarak a vízen lebegve mozdulatlanul alszanak, a lihogó vize hirtelen fagy be, tömegesen csapdába ejtve és hosszú éhhalálra ítélve a madarakat. 

hírek vadvilág vízimadár etetés Magyar Madártani Egyesület

A nyári etetés azért különösen problémás a fiókák számára, mert a fiatalokat, melyek az érintett fajoknál többnyire önellátók (azaz nem a szülők etetik őket), a mesterségesen fenntartott és természetellenes táplálékforráshoz szoktatja. A tapasztalatok alapján egyes fajok, például a bütykös hattyúk, különösen érzékenyek erre a hatásra. Az ilyen etetőhelyek közelében felnövekvő madarak ősszel nem vonulnak el, falkákban vagy a szüleikkel együtt helyben maradnak.

A vízimadár-etetés egyik elkerülhetetlen hatása, hogy rendkívüli mértékben képes növelni az egyedsűrűséget, különösen a fagyokkal mindinkább szűkülő lihogókban.

A bedobált élelemért tülekedő, a falatokért harcoló madarak között jelentősen nő a fajon belüli, és a fajok között egyébként még ritkább agresszió. Ez kisebb nagyobb sérüléseket okoz, ami szélsőséges időjárási körülmények között tovább rontja a túlélési esélyt.

A nagytestű vízimadaraknál ugyancsak folyamatos balesetveszélyt jelent a jégre szállás, az elesés, de a csúszós felületen ügyetlenkedő, onnan nehezen felszálló madarak a szárnyas és a szőrmés ragadozóknak is kiszolgáltatottabbak.

Főleg az etetés által partközelbe szoktatott hattyúk számára jelent további problémát a horgászat. A sekélyebb parti vizekben hosszú nyakukkal elérik a felcsalizott horgokat és önetetőket, amit a veszélyről mit sem tudva lenyelnek, majd miközben elrepülnek, elúsznak, a megfeszülő és elszakadó zsinór a horgot mélyen a madár csőrébe, nyelőcsövébe vagy gyomrába akasztja. Ezek a horgot nyelt hattyúk sokszor hosszú horgász szereléket húznak maguk után. Segíteni rajtuk egyedül a befogásukat követően, gyakran műtéti úton lehet csak.

hírek vadvilág vízimadár etetés Magyar Madártani Egyesület

A vízimadarak etetésének egyik alapvető problémája, hogy egészen kis területű, a madarakat természetes úton táplálékkal ellátni képtelen, fészeképítésre, költésre és fiókanevelésre teljesen alkalmatlan vízfoltokra, parki tavacskákra, medencékbe, szökőkutakba is képes odacsalogatni. Ezek közelében nagy a kockázata annak, hogy a madarak veszélyes helyekre építik a fészküket, ahol fiókáik éhen pusztulnak vagy leugorva agyonütik magukat, az elütésveszélyről nem is beszélve.

Az érintett mesterséges és természetes tavak, folyók eltartóképességét hónapokon át meghaladó, mesterségesen fenntartott túlzsúfoltság következtében a vizek szervesanyag-terhelése nő, a víz minősége pedig romlik. Ez a hatás annál erőteljesebb, minél kisebb az érintett vízfelület, azaz a probléma különösen a települési parkok, belső kerületek tavacskáinál, holtágainál, csatornáinál jelentkezik.

Az etetőhelyen kiszórt, napi akár mázsányi (!) tömegű kenyér, chips és egyéb eleség, melynek mennyisége a téli hónapokban, összesen a több tonnát, éves viszonylatban pedig még ennél is sokkal többet elérhet, a területre vonzza a patkányokat is, melyek a tavak és folyók partjába járatokat ásva, „helyben” szaporodni is tudnak. Ezek kordában tartása nem csak drága, de a vérzékenységet okozó szer ránk, emberekre is közvetlen életveszélyt jelent. Ráadásul a legújabb vizsgálatok szerint a rágcsálóirtó hatóanyag az emberi szervezetbe jutva (pl. az ivóvízbe jutva) magzatkárosító hatást is kifejt.

A kenyérrel szemben a vízimadarak egészségére nem ártalmas eleségek: a szemes kukorica, napraforgó és búza, a mirelit zöldborsó és kukorica, a fejes saláta mázsa- és tonnaszám a vízbe és a vízpartra szórva ugyan olyan környezetszennyező.

hírek vadvilág vízimadár etetés Magyar Madártani Egyesület

A vízimadarak etetőhelyein jelentkező túlzsúfoltság, az állatok közötti megnövekedett agresszió, az ürüléküktől és az elhullottak tetemeitől is mind szennyezettebbé váló víz ideális helyzetet teremt a fertőző betegségek terjedéséhez. Ezek egyik legveszélyesebbike a haszonállat baromfikat százezres nagyságrendben elpusztító (vagy a betegség kockázata miatt elpusztítandó) és akár a mi egészségünket is veszélyeztető, világméretű járványokat okozó madárinfluenza.

Ennek vírusa a madarak testváladékaival (nyál, ürülék) és tetemeivel egyaránt terjed és a téli körülmények között heteken át fertőzőképes marad. A kór legfontosabb terjesztői pedig éppen a vonuló vízimadarak. 

A vízimadár-etetés kapcsán meg kell említeni ennek humán-egészségügyi és balesetvédelmi veszélyeit is. A vadon élő állatok és az emberek ilyen nagyságrendű és ennyire testközeli érintkezése nem általános, ezért is különösen veszélyes. Az egyik legfontosabb veszélyforrást a normál esetben csak madarakat megbetegítő madárinfluenza jelenti. A betegség terjedésének legfontosabb feltétele a zsúfoltság és gyakori érintkezés, ami a különösen veszélyeztetett baromfitelepek mellett a vízimadár-etetőhelyeket is jellemzi.

A madárinfluenza elleni védekezés egyik legfontosabb eleme, hogy a lakosság lehetőleg ne kerüljön közvetlen fizikai kapcsolatba vízimadarakkal. Normál körülmények között ez nem is lenne probléma, hiszen a vízimadárfajok élettere és az emberek lakóhelye különböző. Csakhogy a vízimadár-etetés ezt a természetes elszigeteltséget és védelmet alapvetően, ráadásul a legrosszabb őszi és téli időszakban teszi semmissé.

hírek vadvilág vízimadár etetés Magyar Madártani Egyesület

Eközben abban a sárban és azon a jégen csúszkáltak, a gyerekek estek-keltek, ahova madarak százai ürítették heteken, hónapokon át a legfőbb vírusterjesztő ürüléküket.

További kockázatot jelent, hogy az etetőhelyről hazatérő emberek a tömegközlekedés közvetítésével gyorsan és nagy létszámú gyanútlan utastársnak adhatják át a kórokozókat.

Végül, de nem utolsó sorban fontos tisztában lennünk azzal, hogy a vízimadár-etetés kapcsán bajba jutott madarak mentése nem reális alternatíva, mert:

  • többnyire sok, akár százas nagyságrendű és nagytestű madarat érint;
  • ezek csak a leromlás végső stádiumában válnak röpképtelenné, azaz befogásuk (a hattyúk kivételével) nem megoldható;
  • a madárinfluenza kockázata miatt a mentett vízimadarakat karantén jellegű elhelyezésben kellene helyezni;
  • tartásukhoz nagyméretű medencével rendelkező karantén szállásra lenne szükség, ahol a madarak úszni, fürdeni tudnak – ennek hiányában ugyanis nem ápolják megfelelően a tollazatukat, így elengedésüket követően a vízre ülő madarak tolla átázik és a madarak megfulladnak;
  • vadonbéli áttelepítésük sem megoldás, mert a madarakat az etetőhely csábítása szinte azonnal visszatérésre készteti.

(A fotók a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapjáról származnak.)