Városon belüli vadászatkor néha úgy kell elsütni a fegyvert, hogy néhány méterrel arrébb harmincan buliznak egy családi háznál.

A miskolci önkormányzat új vadászt keres, nem kisebb feladatra: a városon belül kell megritkítani a vaddisznó állományt. Az előző hivatásos vadász fél év után hagyta abba a belterületi vadászatot. Pecze Istvánnal beszélgettünk a lakott területen való vadászat nehézségeiről.

– Csodáljuk a bátorságát, hogy elvállalta a belterületi vadász szerepet.

– Néha én is magamat. Az ember nem mindig méri fel pontosan, milyen helyzetbe keveredhet, mielőtt igent mond. Ma már tudom, miért vállalják ezt ilyen kevesen.

– Kezdjük az elején: valóban akkora problémát jelent Miskolc belterületén a vadállomány, hogy az önkormányzatnak vadászt kellett hívnia?

– Igen, ez nyugodtan kimondhatjuk. Nagyon nagy a vadlétszám. 2010 óta folyamatosan jelen vannak a vaddisznók és szaporodnak. Tudni kell, hogy Miskolc egy völgyben fekszik, a belterület határán pedig egy, nagyjából egy kilométer széles, zártkertes övezet húzódik. Azonban ezeknek a kertek – amelyekben korábban zömmel gyümölcsök voltak – a legnagyobb részét a '90-es évek óta senki nem ápolja, nem gazdálkodnak már bennük, elhagyottak. Miközben persze akad elvétve egy-két lakott ház is a területen. Ide szoktak le a disznók a környező dombokról. Korábban csak gyümölcsérés idején jártak be ebbe a sávba, aztán rájöttek, hogy bőséges élelem mellett kellő búvóhelyet is találnak. Így lényegében beköltöztek az elhagyott, vagy alig művelt, belterületi részbe. Ma a területen lévő állomány nagyobb része már itt született, eszébe sincs visszamenni az erdőbe.

– Mikor vált annyira tarthatatlanná a helyzet, hogy az önkormányzat is lépett?

– 2015 őszén indult az akció, amihez csatlakoztam. Akkora már folyamatossá váltak a lakossági bejelentések a vaddisznókkal kapcsolatban. Ekkorra szaporodtak el annyira, hogy már nem csupán találkozott néha vaddal a lakosság, de elkezdtek komoly károkat is okozni művelt kertekben, kerítésekben. Szerencsére mindeddig személyi sérülés nem történt.

– Ön mikor csatlakozott az akcióhoz?

– A kezdetektől részt vettem benne. 2015 őszén kezdtük az engedélyeztetési eljárást a rendőrséggel. Ennek minden lépésénél jelen voltam, hisz végül is az én kezemben van a fegyver, az én felelősségem, amikor elsütöm.

– Hogy történt az engedélyeztetés?

– Tisztázzuk: belterületen nem beszélhetünk vadászatról, csak vadkilövésről. Ezért a vadászati törvény nem is terjed ki erre a tevékenységre. Az eljárást a fegyverekről szóló kormányrendelet (253/2004. számú rendelet 36. paragrafus - Kárt okozó vad elejtése) szabályozza. Az engedélyeztetés nagyon sokáig tartott, mivel egészen pontosan meg kellett határozni a területen azokat a helyeket, ahonnan majd lövést leadhatok, ki kellett jelölni a tiltott lőirányokat, minden kiülés előtt tájékoztatni kellett a helyi lakosokat arról, hogy mi fog történni, mire számítsanak. Minden esetben úgy választottuk meg a pontokat és a lőirányokat, hogy a lövedéknek biztos becsapódása legyen, egy vízmosás, esetleg egy domboldal. Nagyon vigyáztunk arra, hogy egy célt tévesztett lövedék se repüljön ki veszélyes irányba. Volt olyan hely, ahol csak magaslesről lőhettem, pontosan meghatározva a lövés szögét. Ezzel párhuzamosan szerződést kötöttem az engem felkérő önkormányzattal és a belterülethez legközelebb lévő vadászatra jogosulttal is.

– Együttműködőek voltak? A vad által okozott kárt a törvény szerint akkor is nekik kellett kifizetni, ha a disznó soha nem járt a területükön, elvégre már bent született a városban.

– Igen, nagyon készségesek voltak. Azt tisztázni kellett, hogy mi legyen a kilőtt vaddal, hiszen a törvény értelmében a lövést követően az a vadászatra jogosult tulajdonába kerül. Végül abban állapodtunk meg, hogy amit én lövők, azt az ő nevükben adjuk le a legközelebbi vadfeldolgozónál.

– Mikor kezdődött a tényleges vadkilövést?

– 2016 februárjában. Az engedélyeztetés is sokáig elhúzódott, emellett már ősztől jártam a területet és térképeztem fel a vad mozgását. 

– Korábban azt mondta: nem volt tisztában azzal, mire vállalkozik. Mi lepte meg a legjobban?

– Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi disznó van a városban. Én nem egész Miskolcon, csupán egy kis területen dolgoztam a Vargahegy, Komlóstető és az Egyetemváros környéke. Ezen a kis területen is legalább 40-50 vaddisznó él. Mégpedig nagyon jó kondícióban, nagyon nagy disznók. Lőttem olyan kocát, amelyik a zsigerelés után 129 kilót nyomott. Mindezt az Egyetemváros mellett, 150 méterre a kollégiumok mellett. Ez nagyon nagy veszélyt jelent. A vad ugyanis nagyon másként reagál az emberre az erdőben és a városban. Míg az előbbiben elmenekül, addig az utóbbiban megtanulta, hogy az ember ijedős, könnyű elriasztani. Inkább támadást színlel, mintsem menekülne. Nagyon jól ismerik az embert és tudják, miként kell elrettenteni. 

– A lakosság hogy reagált a vadkilövésekre?

– Vegyesek voltak a reakciók. Akik művelik a kertjeiket, vagy a területen élnek, azok nagyon örültek. Ők ugyanis nap mint nap találkoztak a disznókkal, a vad komoly károkat okozott nekik. Persze akik idegenkednek a vadászattól, azok ezt is utalták. Én minden esetre igyekeztem a legkevésbé feltűnő lenni. Soha nem jártam az utcákat fegyverrel a vállamon. De nekem is nagyon furcsa volt az egész. Fegyvert használni lakott területen? Nagyon nem komfortos. Volt olyan lövésem, hogy tőlem 150 méterre - persze nem a lővonalban - 30 fős társaság ünnepelt születésnapot egy kertes házban. Nagyon furcsa, szokatlan így elsütni a fegyvert.

– Meddig csinálta?

– Nehéz ezt pontosan megmondani. Az egész folyamat több mint fél évet vett igénybe, de ebből az aktív vadászat csak 5-6 hét volt. Ennyi idő alatt 6 disznót vittem terítékre.

– Elégedett ezzel?

– Teljes mértékben. Persze sokkal többet is lehetett volna lőni, ha nem egyedül csinálom. Azt figyelembe kell venni, hogy nagyon más ez, mint amit a vadászterületen lehet csinálni. Nem lehet forgolódni, pontosan meghatározott lőirányok és szögek vannak. Volt rá példa, hogy 30 méterre állt tőlem a disznó, de épp rossz helyen. Ilyenkor nem lehetett lőni. 

– Miért nem vállalja a továbbiakban? Azt hallottuk, hogy a rengeteg konfrontáció miatt.

– Erről szó sincs, egyszerűen az időhiány miatt. Kipróbáltam, megmutattam a vadásztársaknak, hogy biztonságosan is lehet ejteni vadat lakott területen. De tényleg nagyon nagy munka és rengeteg időt vesz igénybe a szervezés – erre azonban nem számítottam. Kicsi gyerekeim vannak, most inkább a családommal töltöm a szabadidőm.

(Fotó: http://m.minap.hu)