Az új Nimród egyik oszlopos tagja III./III-as tiszt volt a kommunizmusban évtizedeken keresztül. Alkalmazható egy ilyen ember egy szakmai lapnál? Kovács Zoltán államtitkár-főszekresztő szerint a vadászat független a politikától. Furcsa ezt egy fekete öves, hivatásos politikus szájából hallani.

Békés Sándor 1976-tól a kommunista állam titkosrendőségének III./III-as ügynöke, szigorúan titkos tisztje volt. E minőségében végül örnagyi rangig vitte. Polgári foglalkozására nézve újságíró, “évekig dolgozott a Baranya megyei Dunántúli Naplónál és 24 évig a MTV pécsi stúdiójának vezetője volt. Jelenleg a Kaposvári Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszékének címzetes docense, de végzett vadgazdálkodási szakmérnökként is, valamint könyvet is írt a vadászetikáról.” - zanzálja életútját az Index.

Nem tisztünk és nincs is olyan szándékunk, hogy ítéletkezzünk Békés felett, múltja – részleges – ismeretében. Nem tudjuk, mint tett ügynökként, kiről, mit jelentett, egyáltalán: miért vállalta ezt a munkát. Ma már, 30 évvel a rendszerváltozás után Békés kizárólag saját lelkiismeretének tartozik elszámolással.

Hogy az ügyből mégis hír lett – és mi is foglalkozunk vele –, arról nem Békés tehet, hanem a főnöke, Kovács Zoltán exkormányszóvivő-államtitkár-főszerkesztő. Aki az ügyre annyit reagált: szakmai és vadászetikai szempontok vezérlik, nem pedig a politika.

Akár még egyet is érthetnénk Kováccsal: a gímszarvasnak nincs semmilyen színű párttagkönyve, a vaddisznó pedig feltúrja a vetést, függetlenül az aktuális kormány összetételétől. Kovácsnak akár igaza is lehetne. Akár. Ha épp nem egy fekete öves politikus beszélne politikamentességről. Épp az, aki felrúgta a vadászat évtizedes politikamentességét. Miatta kell ma Békésről beszélni. Miatta téma, miként fér össze a Fidesz állítólagos antikommunizmusával egy ügynök alkalmazása.

Vadászok a parlamenti patkó minden oldalán helyet foglalnak, miként a sportvadászok között is jelen van minden politikai formáció támogatója. Miközben a Fidesz-kormány mindenhonnan kitessékelte a hozzá pártpolitikai alapon nem kellően lojális közszolgákat, addig a Vadászkamaránál a mai napig találni meghatározó poszton nagyon nem kormányhű figurákat. Épp ezért is szeretjük magunkat abba a hitbe ringatni, hogy 70 ezer magyar hivatásos- és sportvadászt tényleg nem a politika, hanem a természet és a vad iránti tisztelet, szeretet tart össze.

Ezt az íratlan szabályt rúgta fel a levegőégbe néhány éve épp a Kovács Zoltán vezette társaság. Olyannyira, hogy a mai napig nem esett le. Nem is fog már.

Nem kellenek neveket leírni ahhoz, hogy mindenki tisztában legyen vele: a területek újraosztásánál a pártpolitikai lojalitás szempont volt, így kapott ki beláthatatlanul nagy területet, míg a pixisből kikerülő-kiugró elvesztette mindent.

Csupán két-három év kellett ahhoz, hogy a politika ledarálja a szakmát. Ma már mindenki tisztában van vele, hogy szakmai érvekkel semmire sem megy - a politikai “jól fekvés” lett újra az egyetlen, sikerhez vezető út.

És összes, a mélyrétegekben megbúvó folyamatot épp Kovács Zoltán tette ki a kirakatba. Kovács nem újságíró, a vadászatra is csak néhány éve kapott rá, különösebb szakmai háttérrel, tapasztalattal tehát nem rendelkezik egyik területen sem. Tegyük hozzá: a pletykák szerint etikus, alázatos vadász, aki sok konjunktúralovaggal szemben ténylegesen vadásszá szeretne válni, nem csupán puskás emberré. Azonban semmi nem indokolta a Nimród maga alá gyűrését - kizárólag a politikai szempontok. A totális kontroll, a mindenre kiterjedő felügyelet.

Kovács Zoltán hivatásos politikus, aki munkaidejében politikát csinál. Mindig és mindenből. Most épp a vadászatból. A legrégebbi, legnagyobb hagyományokkal rendelkező vadászújságból. És ez még akkor is baj, ha véletlenül valami jó sülne ki regnálásából.

Egy politikusnak csak és kizárólag politikai szempontjai vannak. Nem azért, mert rossz ember. Nem azért, mert ilyen vagy olyan párt szekerét tolja. Hanem azért, mert politikus. Ez a munkája. Ezt választotta, és ezt végzi ahogy kilép a legszűkebben értelmezett magánszférájából egészen addig, míg vissza nem tér oda.

A természet saját rendjét százmillió években méri. Vadászati kultúránkat, hagyományainkat évszázadokban számoljuk. Ehhez képest a politika percemberek világa. Semmi szükség odadobni a márért, a pillanért az elmúlt és az elkövetkező eónokat.

(Nyitókép: 444.hu)