hírek vadvilág Szlovákia zergeTovább nőtt a Magas-Tátrában a zergeállomány az elmúlt másfél évben. A november elején végzett állományfelmérés szerint az állatok száma 1263-ra emelkedett - jelentette a Tátrai Nemzeti Park (TANAP).

 

A Magas-Tátrában évente rendszerint kétszer tartanak zergeszámlálást, az állományfelmérés során az állatokat a hegység teljes területén - vagyis annak szlovák és lengyel részén is - számolják – írja az MTI. A szlovák TANAP és a lengyelországi TPN munkatársai által közösen, önkéntesek segítsrhíégével végzett legutóbbi állományfelmérés eredményeiből kiderül, hogy az ott élő zergék száma a tavalyi, illetve az idén tavaszi adatokhoz mérten is emelkedett, utóbbihoz képest 221 példánnyal. Az összeszámolt 1263 kérődző közül 94 volt idei gida, ami szakértők szerint a populáció életképességét is bizonyítja.

"Bár az állományfelmérés adatait úgy értelmezzük, hogy a kapott adatok és a valós állapotok közt 10 százalékos eltérés is lehet, ennek ellenére megállapítható, hogy a TANAP területén stabil a zergeállomány" - mondta az eredmények kapcsán Erika Feriancová, a nemzeti park zoológusa. Hasonlóképpen vélekedett Jozef Hybler, az SLTANAP zoológusa is, aki szerint a valós számok valamivel magasabbak lehetnek a mértnél, mivel a novemberizergeszámlálás a szokottnál rövidebb ideig és rosszabb időjárási körülmények mellett zajlott.

hírek vadvilág Szlovákia zerge

Az idei adatok ismét igazolták, hogy az állomány nagyobb hányada a TANAP területén, azon belül a Bélai-havasokban (Belianske Tatry) él, itt fordulnak elő a legnagyobb létszámú zergecsordák is. A felmérés során összeszámolt zergék közül 973-at a hegység szlovákiai részén láttak, közülük 76 volt idei gida.

A Magas-Tátrában az ezredforduló után kezdett növekedni a múlt évszázad kilencvenes éveiben alig 200 fős zergepopuláció. Az állomány növekedése az elmúlt néhány évben gyakorlatilag folyamatos. Az utóbbi évek rekordlétszámait leszámítva a Tátra zergeállománya a múlt évszázad hatvanas éveiben volt a legmagasabb, akkor mintegy 900-950 példánya élt itt ennek a második világháború éveiben csaknem kipusztított fajnak.