A Marcali Járási Ügyészség lőfegyverrel visszaélés bűntette és orvvadászat bűntette miatt emelt vádat egy 29 éves, somogyszentpáli férfivel szemben, aki az illegálisan tartott lőfegyverével engedély nélkül vadászott, de a rendőrök tetten érték.

 

A vádlottat 2015 áprilisában már egyszer elítélte a Marcali Járásbíróság orvvadászat, lopás és állatkínzás miatt, ekkor 2 év 6 hónap börtönbüntetést szabtak ki vele szemben, melyet 2018 februárjában töltött ki. A vádlottnak még ezt megelőzően volt egy lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult bűnügye is, amiben felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Ilyen előzmények után a lőfegyver megszerzésére, tartására engedéllyel nem rendelkező vádlott a szabadlábra kerülése után röviddel újra lőfegyvert – egy puskát és ahhoz tartozó lőszereket – szerzett magának, azonban félve a lebukástól, azt jó ideig a falu melletti nádasban elrejtve tartotta.  

A vádlott egészen 2018 augusztusáig várt, ekkor a nádasból a lőszerekkel együtt magához vette a puskát, majd a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kezelésében lévő vadászterületre ment, ahol az egyik magaslesről akart vadat elejteni, azonban a helyszínre érkező rendőrök megzavarták.

A vádlott menekülni kezdett az őt tettenérő rendőrök elől, a lőfegyvert még a helyszínen eldobta, míg a lőszereket futás közben hagyta hátra, hogy azokat a rendőrség ne találja meg. Nem járt sikerrel, mivel a rendőrök a vadászathoz használt fejlámpát, valamint a puskát és az abba betárazott lőszert is lefoglalták.

Az ügyészség vádirata alapján a Marcali Járásbíróság 2019. január 14. napján tartott előkészítő ülést, mely a különös visszaesőnek minősülő vádlott beismerő vallomást tett és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A vádlott beismerését a bíróság elfogadta és az ügyészi büntetéskiszabási indítvánnyal megegyező, példásan szigorú büntetést – 5 év börtön fokozatú szabadságvesztést és 5 év közügyektől eltiltást – szabott ki, ezért az ítélet ellen csak a védelem fellebbezett.

(Képünk illusztráció)