hírek jogalkotás vadaskertÖnálló kormányrendeletként fogadta el a kabinet azokat a jogszabály-módosításokat, amelyeket egy hónapja még a barlangokról szóló szabályok közé rejtett az agrártárca.

 

A december 15-én megjelent Magyar Közlöny tartalmazza azokat az új szabályokat, amelyekről egy hónappal korábban azt írtuk: az agrártárca a barlangok nyilvántartásáról szóló előterjesztésbe rejtett el. Lapunk arról is beszámolt akkor: az agrártárcánál történt jogalkotás során komoly szakmai és egyeztetési hibák történtek a vadászattal kapcsolatos kodifikációs munka során. (Erről itt és itt írtunk korábban.) Egy, a jogalkotásra rálátó forrásunk úgy fogalmazott: "Semjén mindenkit orrba vágott", amiért ellenőrizetlen és nem egyeztetett tervezetek kerültek ki a minisztériumból a nyilvánosság elé. Hozzátette: a miniszterelnök-helyettesi fellépésnek köszönhetően vonta vissza a tárca a bemutatott tervezeteket. Forrásunk szerint az FM-ben megszegték azt az írott megállapodást, hogy a vadászattal kapcsolatos jogalkotási folyamatba minden esetben partnerként be kell vonni a Vadászkamarát, és más szakmai szervezeteket is.

Az immár önálló jogszabály egyebek között azt tartalmazza: "A vadaskertben tartott vadállomány hasznosítását a vadászati hatóság – a létesítési engedélyben meghatározottak, továbbá az  éves vadgazdálkodási terv szempontjai szerint – vadászati évenként engedélyezi. Az  engedélyben meghatározza a  vad vadaskertbe történő kiengedésének, hasznosításának tervszámait, amelyhez kizárólag vadaskerti felhasználásra, külön „Z” (zárttéri) megjelölésű azonosító jelet ad ki."

A 2018. január elsejétől hatályba lépő rendelet egyik legfontosabb pontja a korrupció lehetőségét igyekszik minimalizálni: "A vadászati, az  erdészeti, valamint a  természetvédelmi hatósági feladatokat ellátó kormánytisztviselő nem járhat el olyan vadászatra jogosult hatósági ügyében, ahol az  eljárás kezdetét megelőzően, egy éven belül a  vadászatra jogosult által meghívott vendégvadászként vagy tagként vadászott."