A FeHoVa 2019 kiállítás megnyitóján Semjén Zsolt kijelentette: minden álhír terjesztése ellenére, ahogy 1971-ben, úgy 2021-ben is vadászati világkiállítást rendez Budapest. Kovács Zoltán kormánybiztos az őszinteség fontosságát hangsúlyozta.

 

A 26. FeHoVa megnyitóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Magyar Vadászati Védegylet elnöke megnyitóbeszédében – ahogy az elmúlt években minden alkalommal megtette – a fegyver- valamint a vadászati törvény megalkotásának és elfogadásának fontosságát hangsúlyozta. Az évek óta hatályban lévő jogszabályok mellett Semjén a vadászattal kapcsolatos szervezetek és állami intézmények, valamint a környezetvédők között létrejött megállapodások fontosságát méltatta.

A miniszterelnök-helyettes ezek után kijelentette: a sajtó hamis híresztelései ellenére 2021-ben épp olyan vadászati világkiállítást rendez Budapest, mint tette azt 1971-ben. Minden más – ahogy Semjén fogalmazott – "a média dezinformálása".

Korábban – ahogy arról lapunk is beszámolt – a hvg.hu írta meg, hogy a világkiállítások koordinációjára 1928-ban létrehozott BIE (Bureau International des Expositions) nem értesült arról, hogy 2021-ben Budapesten vadászati világkiállítást rendeznek. Semjén most azt állította: megkapták a szervezettől a levelet, amely megadja a jogot a név használatára.

Erről a BIE weboldalán semmiféle információt nem találtunk, azt azonban igen: 1971-ben Budapest "speciális világkiállítást" (Special Exposition) rendezett. Így elképzelhető, hogy ennek az elnevezésnek a használatához járult hozzá a francia szervezet a Semjén által hivatkozott levélben.

Mind Semjén Zsolt, mind pedig a később felszólaló Kovács Zoltán kormánybiztos nem győzte megköszönni Károlyi József munkáját. Károlyit a kiállítás szervezésével kapcsolatos miniszteri biztosnak nevezték ki, fél éves ciklusokra, majd 2018 nyarán Gyulyás Gergely kancelláriaminiszter 2021-ig meghosszabbította a kinevezését. 2019 november végén azonban - egyidejűleg Kovács kinevezésével - visszavonták Károlyi minden stallumát, és a kormánybiztos irodában kapott munkát.

Semjén Zsolt megnyitója végén kijelentette: hamarosan a kormány elé kerülnek a világkiállítással kapcsolatos programok, azokról a kabinet rövid időn belül dönt.

– Ha pénzről van szó, mindig jönnek a támadások, az irigység, a furkálódás. Ezért minden érintettnek fallanxba kell állnia, nem szabad megrémülni a médiatámadásoktól. Kovács Zoltánnal mi ketten mindig megmondjuk, mi az irány, mihez kell tartani magunkat – zárta beszédét Semjén.

Ezt követően a miniszterelnök-helyettes, Kovács Zoltán, Jámbor László, az OMVK elnöke és Nagy István agrárminiszter együttműködési megállapodást írt alá a világkiállítással kapcsolatban.

Kovács Zoltán szóvivő, kormánybiztos beszédében megerősítette: a sajtó félrevezet, hamis híreket terjeszt. Elmondta azt is: az expó megvalósítása érdekében létrejövő projektcéget már bejegyezték, a megérkezett a számlájára a működéséhez szükséges félmilliárd forint, valamint az idei támogatási összegek fele, vagyis 3,5 milliárd. Így a befogadott programok támogatási összegét már a jövő héten elkezdik kifizetni. Kovács bejelentette: a világkiállítás stratégiai kommunikációs partnere a Védegylet tulajdonában álló Nimród vadászújság.

– Őszintén kell a megvalósításhoz állni, őszinteségre van szükségünk. Csak akkor lehet jól végezni a munkát, amire szerződtünk – zárta beszédét Kovács.