hírek kutya ebadó országgyűlésBár a minisztérium visszavonta a törvénymódosítást, a kutyák után eddig is kellett adót fizetni sok helyen.

 

A Földművelésügyi Minisztérium csütörtök esete közleményben jelezte: átdolgozásra visszavonják a nagy visszhangot kiváltott törvénymódosító javaslatukat. 

„A Kormány 2010 óta kiemelt kérdésként kezeli az állatvédelem ügyét! A kóbor állatok számának csökkentése, örökbefogadásának segítése mellett több szemléletformáló és figyelemfelhívó kezdeményezést tettünk. Eddig is rendszeresen egyeztettünk az állatvédelem területén dolgozó civil szervezetekkel. Mivel a javaslat alkalmat ad a szándékos félremagyarázásra, ezért a mai napon kezdeményeztük az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló T/15370 számú törvényjavaslat átdolgozás céljából történő visszavonását. El szeretnénk kerülni, hogy az állatvédelem ügyét az ellenzéki pártok hisztériakampányuk céljaira használják, és ezzel megtévesszék a jószándékú állatbarátokat. A továbbiakban is folytatjuk az elmúlt időszakban megkezdett egyeztetéseket az állatvédelmi civil szervezetekkel annak érdekében, hogy az állatvédelem területén további közös eredményeket érjünk el.” – írta a tárca közleményében.

Mint tegnap megírtuk: a legnagyobb felháborodást az váltotta ki, hogy a módosítás tartalmazta az ebadó – pontosabban ebrendészeti hozzájárulás – kivetési lehetőségét az önkormányzatok részére. Emellett több támadás érte a tervezetet benyújtó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest is, mivel e közteher alól mentesülnének a vadászkutyák – ezt pedig azzal magyarázták, hogy Semjén maga is vadász.

A módosítás visszavonása azonban korántsem azt jelenti, hogy az önkormányzatok nem vethetnek ki ebadót. Ugyanis erre nem a most benyújtott jogszabály-tervezet, hanem az 1998-as állatvédelmi törvény egy, 2012. január elsején hatályba lépett módosítása ad lehetőséget. Már ebben a szövegben is az szerepel, hogy a többi munkakutyához hasonlóan a vadászebek után sem kell megfizetni a közterhet.

A csütörtök esti bejelentés után sem lélegezhetnek fel azok, akik az alábbi 17 településen élnek, mivel ezek az önkormányzatok a korábbi években már be is vezették az ebadót. Az Mfor gyűjtése szerint:

  1. Baracskán veszélyes ebnél 20 000 forint, egy eb adómentes, a másodikra 2000, a harmadiktól pedig ebenként 3000 forint az adó.
  2. Mányon törvénynek megfelelően 6000/20 000 forint az adó mértéke.
  3. Enyingen szintén 6000/20 000 forint az adó mértéke.
  4. Óbarokon veszélyes ebnél 20 000 forint, más eb esetében 5000 forint.
  5. Nagykanizsán veszélyes ebnél 20 000 forint, más eb esetében 5000 forint.
  6. Martonvásáron veszélyes eb esetében: 20 000 forint, két eb tartását meghaladó esetben ebenként 6000 forint.
  7. Pécsváradon veszélyes eb esetében: 20 000 forint, más eb esetében: 1500 forint.
  8. Száron a törvénynek megfelelően 6000/20 000 forint az adó mértéke.
  9. Újbarokon szintén 6000/20 000 forint az adó mértéke.
  10. Bodmérén veszélyes ebnél 20 000 forint, egy ebnél: 3000 forint, második ebnél: 4000 forint,
    Minden további ebnél: 6000 forint.
  11. Egyeken kutyánként 1000, maximum 5000 forint háztartásonként az adó mértéke.
  12. Kunszálláson veszélyes ebnél 20 000 forint, két eb tartása esetén 3000 forint kutyánként, minden további eb után 6000 forint.
  13. Fülöpjakabon veszélyes ebnél 20 000 forint, két eb tartása esetén 3000 forint kutyánként, minden további eb után 6000 forint.
  14. Kazáron veszélyes ebnél 20 000 forint, egyéb esetben 3000 forint/eb.
  15. Besenyszögön veszélyes ebnél 20 000 forint, egy kutya esetében 3000 forint, minden további ebnél 4000 forint
  16. Jánoshalmán veszélyes ebnél 20 000 forint, belterületen egy kutya 2000 forint, külterületen, zárkertben egy vagy két kutya: 2000 forint ebenként, minden további eb 3000 forint.
  17. Rákóczibányán veszélyes ebnél 20 000 forint, egyéb kutyáknál 2000 forint az ebadó.