A sajtó és a többi ellenzéki párt nyomására hivatkozva az MSZP visszavonta annak a törvénytervezetnek a támogatását, amely a Vadászkamarának adta volna a hatvani Vadászati Múzeumot.

hírek vadászkamara múzeum hatvan

Ahogy azt korábban megírtuk: e hét keddjén nyújtotta be nyolc országgyűlési képviselő a parlamentnek azt a törvénytervezetet, amely az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) tulajdonába adná a hatvani Grassalkovich kastélyban üzemelő Vadászati Múzeumot. Két fideszes és egy KDNP-s honatya mellett 5 szocialista képviselő is aláírta a beadványt - szükség is lett volna az ellenzéki támogatásra, mivel állami tulajdont csak kétharmados többséggel ruházhat át a parlament.

 

– Megkeresték a tervezettel a frakciót, amely megvitatta a kérdést és szakmailag támogathatónak ítélte – mondta lapunknak Nyakó István, az MSZP szóvivője. – Később azonban a média egy része, valamit az ellenzéki pártok nyomást gyakoroltak a képviselőcsoportra. Azt feltételezték, hogy a támogatásért az szocialistákat „megvette” a Fidesz. Végül ezért döntött úgy a párt, hogy vissza vonjuk a támogatásunkat. Az az ellenzéki képviselő – és ez nem csak az MSZP-re érvényes –, aki megszavazza ezt a törvényt, azzal számolhat, hogy azonnal kizárják a frakciójából.

Ezzel kapcsolatban péntek délelőtt az MSZP közleményt is kiadott: „Ami szakmailag indokolt volt, az politikailag tarthatatlanná vált. Az MSZP még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy az állami vagyon magánosítása ügyében együttműködik a Fidesszel, ezért az OMVK-nak szánt ingatlan tulajdonba adásának támogatását visszavonja.”

Ezek után Nyakó is azt jósolta: a jelenlegi formájában bizonyosan nem fogadja el az országgyűlés a tervezetet.

hírek vadászkamara múzeum hatvan

Annak ellenére lett politikai vihar az elképzelés körül, hogy az nem pártoktól, hanem az OMVK-tól származik. Lapunk birtokába került a törvénytervezet egyik előkészítő anyag, amely szerint: „Az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet örömmel üdvözölte a korábban igen elhanyagolt állapotban lévő hatvani Grassalkovich Kastély felújítását és abban a Kárpát-medence természeti értékeit, azon belül kiemelten a vadgazdálkodást és a vadászatot bemutató kiállítás létrehozását. A múzeum 2014-ben átadásra került, de az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy a célszerű és hatékony működtetéséhez elengedhetetlen a megfelelő szakmai tapasztalat és hozzáértés. Úgy gondoljuk, hogy ennek a követelménynek a vadásztársadalom és annak érdekképviseleti szervezete az Országos Magyar Vadászkamara maximálisan meg tud felelni.

Ebből a megfontolásból kezdeményeztük, hogy a múzeum kerüljön az OMVK tulajdonába. Arra, hogy a vadászati múzeum a vadászoké lehessen két megoldás adódott volna. Az egyik, hogy a kamara vagyonkezelésbe kapja az objektumot, míg a másik, hogy tulajdonába kerül. A törvénymódosítási javaslatban az utóbbi szerepel, abból a megfontolásból, hogy a vadászkamara így hozzájuthat olyan pályázati lehetőségekhez, melyek a múzeum további fejlesztését szolgálják.

Nagyra értékeljük, hogy a törvénymódosítás többpárti előterjesztéssel kerül a Parlament elé, ami egyértelműen bizonyítja, hogy szakmai alapokon nyugszik. A múzeummal kapcsolatos jövőbeli elképzeléseinket az alábbiakban foglaljuk össze:

Az Országos Magyar Vadászkamara programjában kiemelt helyen szerepel az ifjúság természetszeretetére történő nevelése. A kamara megyei területi szervezetei már ma is sokat tesznek ebben a kérdéskörében, aminek további lendületet adhat ezen tevékenység országos szintű összefogása és irányítása. Ehhez elengedhetetlenül szükséges egy olyan centrum, amely egyrészt maga is biztosítani tud színvonalas programokat, másrészt példaértékével, tanácsadással, javaslatokkal és nem utolsó sorban a megyék ezirányú munkájának összefogásával a program motorja lehet. Erre kiválóan alkalmas a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-Medencei Magyar Vadászati Múzeum. A múzeum az előzőekben elmondottakon túlmenően természetesen fontos szerepet tölt be hazánk természeti értékeinek, azon belül kiemelten a vadon élő állatoknak, vadászati hagyományainknak, vadászati kultúrának és az ezekhez kötődő művészeteknek mindenki számára történő bemutatásában is. Megemlítjük továbbá, hogy a múzeumot az országban folyamatosan kiépülő regionális és helyi természetismereti, vadászati múzeum hálózat központi létesítményeként kívánjuk a jövőben kezelni.

A kormány döntése alapján az 1971. évi Vadászati Világkiállítás 50. évfordulóján 2021-ben hazánk ismét Vadászati Világkiállítást rendez. Ez a tervek szerint az egész országra kiterjedő igen széleskörű programsorozatot takar, melynek azonban három központi helyszíne lesz. Ebből kettő Budapesten található (állatkert, Hungexpo) míg a harmadik Hatvan, a vadászati múzeumra építetten. Ebből eredően kiemelt feladatunk lesz a jövőben, hogy Magyarország világviszonylatban is elismert vadgazdálkodását és vadászatát, továbbá az ahhoz kapcsolódó kulturális értékeket méltóképpen bemutathassuk.”

Jámbor László, a kamara elnöke lapunknak az új helyzettel kapcsolatban annyit mondott: a program az eredeti tervek szerint fut tovább, legfeljebb nem tulajdonos, hanem vagyonkezelő lesz az OMVK. Ehhez pedig nincs szükség törvénymódosításra, elegendő kormányrendelet szintjén szabályozni a kérdést.