Az Országos Magyar Vadászkamara közzé tette az Országos Vadgazdálkodási Alap 2017. évi pályázati felhívására benyújtott és elfogadott pályázatokat.

 

Az OMVK tájékoztatása szerint a felhívásra összesen 834 pályázat érkezett, amelyekből 23-at konzorcium nyújtott be, így összesen 1087 elemi pályázat érkezett.

A megyei területi szervezetek összesen 45 formai hibás pályázatot találtak, amelyeket érdemi bírálat nélkül elutasítottak, ezekről az érintett vadászatra jogosultak már kaptak értesítést. A befogadott, formailag megfelelő pályázatokat december folyamán a megyei vadvédelmi és vadgazdálkodási bizottságok első fokon tartalmilag is elbírálták, ezen a szűrön 38 pályázat bukott el.

A befogadott pályázatok összes támogatási igénye mintegy 836 millió Ft, amiből a konzorciumi igény meghaladja a 237 millió forintot.

Mint arról korábban beszámoltunk: a vadgazdálkodási alapot 2017-ben 200 millió forintos alaptőkével hozta létre a kamara. Az OMVK tervei szerint a vadászjegy duplára emelt díjának a fele is az alapot gazdagította volna, ám végül a jogalkotók nem emelték fel az éves díjat. Az OMVK decemberi, rendkívüli küldöttgyűlésén elhangzott: az emelés elmaradása 600 millió forinttal kurtította meg az alap tervezett költségvetését, így idén – az eredeti 200 millióval együtt – összesen 500 millió forintot tud a Vadászkamara erre a célra elkülöníteni.

Következő lépésben az országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság 2018. januárjában áttekinti a pályázatokat, rangsorolja azokat és ajánlást terjeszt be az OMVK elnöksége elé a rendelkezésre álló forrás erejéig a támogatásra javasolt pályázatokról.

A rendkívüli küldöttgyűlésen is elhangzott: azok a pályázatok, amelyek idén forráshiány miatt nem nyernek támogatást, jövőre előre kerülnek a rangsorban, amennyiben az érintett vadászatra jogosult nem vonja vissza pályázatát.

A befogadott pályázatok listája itt tekinthető meg.

(Fotó: OMVK/Földvári Attila)