Noha a vadászati világkiállítás anyagi részével kapcsolatos döntésekről semmit nem lehet tudni, mégis úgy tűnik: véglegesítették a költségvetést. Azt legalábbis kőbe vésték, mennyit költhetnek a megyei kamarai szervezetek: három év alatt kevesebbet, mint amennyit csak idén kommunikációra irányoztak elő.

 

Az Országos Magyar Vadászkamara elnöke, Jámbor László írt az elmúlt hetekben egy tájékoztató levelet a megyei kamarai vezetőknek, amely szerint: „Tájékoztatlak benneteket, hogy a 2021. évi Vadászati Világkiállítás programtervezetével kapcsolatban a közelmúltban dr. Kovács Zoltán kormánybiztos úrral folytatott tárgyalás eredményeként a megyei programok lebonyolítására várhatóan 1,242 milliárd forint áll rendelkezésre. ... az összegen módosítani nem lehet.”

A világkiállítással kapcsolatos bejelentések korábban arról szóltak: 2019 második felében lesz végleges döntés a kiállítás költségvetéséről. Az elnöki levél arra enged következtetni, hogy bizonyos határokat már meghúztak.

A megyei szervezetek által három évre tervezett 1,242 milliárd forintból idén 664,8, jövőre 315,5, míg a világkiállítás évében 261 milliót lehet felhasználni.

Összehasonlításként: a lapunk által korábban ismertetett tervezet szerint idén marketing célokra (weboldal készítésre és reklámfilm forgatására) 1 milliárdot, logó tervezésére és matricák gyártására szintén 2019-ben 250 milliót és emléktárgyak készítésére pedig 750 milliót terveznek elkölteni. A Magyarországi Vadászlövészek Egyesülete csak idén 186 millió támogatást kap versenyek rendezésére.

A „Kovács Zoltánnal folytatott tárgyalások” eredményeként 14,8 millió forinttal kapnak több pénzt a megyék idén, mint az előzetes tervek alapján.

Jámbor tájékoztatása szerint a „Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum átalakítására 455 millió forint került többletforrásként elfogadásra. A múzeum átalakításával kapcsolatos program elkészült, melyet az ismert okok miatt 2109. második felében kezdünk megvalósítani. A Kamara központja által koordinált programok lebonyolítására rendelkezésre álló összeg így 670.373 ezer forint.” A korábban bemutatott tervek még arról szóltak: a Kamara központja 120 milliót kap a Helikon Kastélymúzeum kiállításának bővítésére, a Széchenyi múzeumra pedig 255 milliót – igaz, e 375 millió csak 2019-re vonatkozott volna.

Az elnöki levélből az is kiderült: a „megyénkénti 5 millió forint, amely az adott évben tartandó megyei vadásznapokat, különböző ifjúsági rendezvényeket és megemlékezéseket támogatta volna, kikerült a programból”. Ez azért is érdekes, mert az OMVK elnöksége többször is jelezte: az ifjúsági programoknak kiemelt prioritást szán. Úgy tudjuk, az elmúlt hónapokban elkészült és a szűkkörű vezetőség által jóvá is hagyott kamarai ifjúsági program április 15-én, hétfőn kerül az elnökség elé. 

A kormánybiztos azonban – legalábbis Jámbor tájékoztatása szerint – „a trófea bemutatók támogatására előirányzott megyénkénti 2 millió forint” benne maradt a költségvetésben.

Károlyi József, a kiállítás korábbi miniszteri biztosa lapunknak még arról beszélt: „Nem trófeákat, puskát, lőszert, az "ölést" kell a középpontba állítani, hanem azt, amit minden, nem vadászó ember is megért: a természethasznosítást. ... A kultúra, a tulajdonviszonyok változásán keresztül a mai természethasznosításig mindent be akarunk mutatni - egyedi látványvilággal, interaktív eszközökkel, trófeákkal - arra azonban vigyázni kell, hogy utóbbiból ne legyen túl sok, hiszen lesz külön trófea-kiállítás. A legtöbb nem vadászó ember a Hungexpora fog jönni, ott nem mutathatunk neki, számára semmitmondó csontokat. Ezért lesz a szakembereknek külön trófeakiállítás a Vajdahunyad várban.” Lapunk információi szerint nemzetközi trófeakiállítást szerveznek 2021-re, amelyet a Vadászati Védegylet koordinál.

Jámbor László tájékoztató leveléből az is kiderül: „A megyei programokkal kapcsolatos szerződéseket a területi szervezetek közvetlenül a világkiállítás projektcégével fogják megkötni.” Vagyis a megyei kamarai szervezetek nem a központtól, hanem az információs minisztérium keretin belül működő titkárság cégétől kapják az állami támogatást.

Kérdéseinkkel megkerestük a Kamarát, a kormánybiztos titkárságát, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kabinetjét. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

A megyei szervezetk ezt tervezik a következő három évben: