Az országgyűlés szerdai ülésén elfogadta azt a salátatörvényt, amelynek egyes rendelkezései készítik elő a vadászjegy árának megduplázását.

 

Az országgyűlés szerdai ülésnapján úgy döntött: a vadászjegyért fizetett összeg nem minősül "igazgatási szolgáltatási díjnak", sőt, maga a vadászjegy kiváltása ilyen tekintetben díjmentes. Ennek azonban nem érdemes örülni, hiszen a Kamara – az agrárminiszter rendeletében meghatározott összegű – költségtérítést számolhat fel a jegy kiváltásáért.

A most elfogadott jogszabály – amely már csütörtökön hatályosul – arról is rendelkezik, hogy a vadászjegyek és a vadászati engedélyek utáni teljes bevétel a Kamarát illeti meg.

A törvénymódosítás nem tartalmazza a vadászjegy árának emelését, azonban minden közigazgatási akadály elhárult így a már társadalmi vitára bocsátott miniszteri rendelet útjából. Az agárártárca akár már holnap – a törvénymódosítással egy időben – megjelentetheti a Magyar Közlönyben a rendelet megváltoztatását. Igaz, az csak 30 nappal később lép életbe. A végeredmény: január közepétől nem 10, hanem 20 ezer forintot kell majd fizetni az éves vadászjegyért.