hírek Vadászati Világkiállítás CIC Semjén ZsoltÜnnepélyes keretek között írta alá Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanáccsal kötött megállapodást a 2021-es vadászati világkiállítás megvalósítása érdekében.

 

Ünnep a mai nap a magyar vadásztársadalom számára – jelentette ki Semjén Zsolt a megállapodás aláírását megelőzően. A Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) a szerződés értelmében a 2021-es világkiállítás szakmai védnökségét látja el, egyben segíti a magyar felet abban, hogy minél több rangos, szakmai eseményt Magyarországon rendezzenek meg a kiállítással egy időben. Ennek keretében Marghescu Tamás, a CIC operatív irányítója jelezte: a szervezet közgyűlése mellett nemzetközi vadbiológiai konferenciát is rendeznek 2021-ben Budapesten. Az aláíráson részt vett az Országos Magyar Vadászkamara vezetősége, valamint Sárkány Árpád, a CIC alelnöke is.

A kormány július végén hozott határozatot arról, hogy a következő években összesen 387 millió forinttal segíti a CIC szakmai munkáját a világkiállítás támogatásával kapcsolatban.

Ezzel párhuzamos e hét hétfőn megjelent az a kormányhatározat, amelynek értelmében 1,5 milliárd forintot szán a kabinet a világkiállítás egyik központi helyszínének, a fővárosi Hungexpo vásárközpont felújításának tervezési és közbeszerzési költségeire. A vadászati rendezvény előtt, 2020-ban ez a helyszín ad majd otthont az Eucharisztikus Világkongresszusnak is.