A sertéságazaton belül most dedikáltan a mangalicatartók kártérítéséről döntött a kormány: félmilliárd forintot különítettek el erre a célra. A vadászok továbbra sem kapnak kártérítést.

 

A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg a legújabb agrárminiszteri rendelet, amely "az afrikai sertéspestis miatt a mangalicasertés-ágazatot sújtó gazdasági veszteségek részleges ellentételezéséhez nyújtott jövedelempótló támogatásról" rendelkezik. A jogszabály értelmében a gazdák tenyészkockánként legfeljebb 70 ezer forint kártérítést kaphatnak. Az igényeket október 10. és 25. között kell benyújtani az államkincstárnak. Erre a célra összesen félmilliárd forintot áldoz a minisztérium.

A rendelet legalábbis furcsa: a NÉBIH hivatalos ASP-oldalának tanúsága szerint a megbetegedés mindeddig egyetlen állattartót sem érintett, egyetlen sertéstelepen – legyen az akár mangalicatenyészet – sem kellett kényszervágást elrendelni. Vagyis veszteségről az ágazat kapcsán legfeljebb arról lehet szó, hogy időlegesen néhány ország korlátozta a magyar sertésbehozatalt.

Információnk szerint jelentős részben a Nemzeti Agárkamara, és annak elnöke, Győrffy Balázs lobbitevékenységének köszönhetik a mangalicatenyésztők a segítséget.

Ezzel szemben a vadászokat, vadászatra jogosultakat meglehetősen konkrét kár éri a betegség kapcsán. Ennek ellenére a vadásztársaságok a mangalicatenyésztőkhöz hasonló kártérítést sem a minisztériumtól, sem az érdekképviselettől. Mindössze az ASP elleni védekezésben a vadásztársaságokra rótt kötelezettségek részbeni fedezeteként kapnak némi pénzt a legközvetlenebbül érintettek.